Kövess minket

Rock

Kifütyülték és fújolták Machine Gun Kelly-t a Louder Than Life Fesztiválon

Megosztva

Forrás: Stefan Brending

Elég ellenséges közönséggel találkozott Machine Gun Kelly a Louisville-ben megtartott Louder Than Life Fesztiválon szombaton. A rapperből lett rockernek magasra emelt középső ujjakat kellett néznie a koncert kezdetétől fogva, majd a dalok közt taps helyett füttyszót és fújolást kapott visszacsatolásként.

MGK-t nem igazán hatotta meg a reakció, és arra kérte a közönséget, hogy nyomjanak egy kis crowd surföt, majd megprólta énekeltetni őket, de erre is csak fújolás volt a válasz, a dalszöveg zendülése helyett. Utolsó mentsvárként a nézők között megbújó „gyönyörű lányoknak” köszönt be, hátha legalább a csajok dobnak felé egy kis pozitív hangulatot. Egy ponton még fizikai erőszak is volt, a zenész megütött egy provokálót, akire ráugrottak a biztonságiak. MGK ennek ellenére végignyomta a teljes koncertet, mind a 18 számmal.

A közönség vélhetően azért volt ilyen barátságtalan, mivel MGK nemrég beszólt a Slipknot-nak. Kelly szerint ciki, hogy a metál zenekar tagjai 50 évesen is maszkban állnak színpadra, de az igazi problémája amúgy nem ez, hanem az, hogy a csapat énekese, Corey Taylor korábban arról beszélt egy interjúban, hogy nem tetszik neki, mikor zenészek rapről rockra váltanak. Corey amúgy majdnem felkerült Kelly ötödik, immáron pop-punk stílusú albumára, igaz arról eltérően gondolkodnak, hogy végül miért lett kivágva az általa rögzített verze. Kelly szerint Corey egy használhatatlanul rossz verzét küldött nekik, míg Corey verziója szerint ő lépett vissza a lehetőségtől, miután olyan irányba akarták eltolni a felvételt, amivel ő nem tudott azonosulni, utóbbi bizonyítására egy email beszélgetést is közzétett, melyen látszik, hogy visszautasítja a verzéjének újrafelvételét. Corey tweetjére úgy kontrázott MGK, hogy a verze szimplán szar volt, de ettől még benne lenne egy közös Britney Spears feldolgozásban a jövőben.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés