Kövess minket

Aztaa

Kilép a papságból a spanyol püspök, aki beleszeretett egy sátánista-erotika regények írójába

Megosztva

Xavier Novell a legfiatalabb spanyol püspökként lett kinevezve 2010-ben, idén augusztusban viszont váratlanul felhagyott a papi hivatással. A Római katolikus egyház szigorúan személyes indokokkal magyarázta Novell egyházból való kilépését, a spanyol média viszont most leleplezte, hogy a férfi azután lépett ki, hogy beleszeretett egy írónőbe, aki többek közt sátánista-erotikus regények szerzője.

A most 52 éves Novell, Katalónia legfiatalabb püspökeként lett ismert 11 évvel ezelőtt, karrierje során támogatta a „homoszexualitás megfordítására” irányuló konverziós terápiát és ördögűzéseket is levezényelt, tehát nem éppen a liberálisabb papok közé tartozott. Relatíve fiatal kora miatt népszerű volt a katolikus egyházon belül, így meglepetés volt, mikor a nyár végén váratlanul visszavonult. Novell a kilépése előtt többször egyeztetett vatikáni vezetőkkel, sőt még a Pápával is találkozott.

A napokban aztán a Religión Digital írta meg, hogy Novell valójában beleszeretett egy nőbe, aki nem más, mint Silvia Caballol, helyi pszichológus és erotikus író. Caballol többek közt olyan könyvek szerzője, mint a „Gábriel arkangyal vágyainak pokla„, vagy épp az „Amnesia” trilógia. Könyveinek témái közt megtalálható a szadizmus, a vágyak közti örlődés és a megőrülés is.

Novell most mezőgazdászként próbál elhelyezkedni, a Religión Digitalnak úgy nyilatkozott, hogy szerelmes lett és most próbál ennek megfelelően cselekedni.

(BBC)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés