Kövess minket

Pop

Kimázolt nigériai lányok és Serena Williams Beyoncé új klipjében

Két hónappal Beyoncé új albumának megjelenése után most végre napvilágot látott egy videoklip is, melyet az énekesnő Sorry című számához készített.

Megosztva

Beyoncé Sorry című dalában minden van, csak titkok nem. Az énekesnő ebben a számban nyíltan énekel férje hűtlenségéről, a tökéletes vizuális hatásról pedig a fekete-fehér platform gondoskodik. A Lemonade című számhoz készült klipre eddig több, mint 7 millióan voltak kíváncsiak. Nem is csodáljuk, hiszen az énekesnő teljes szívéből szól. Az egész klip egy elég fura mondattal indít, konkrétan azzal, hogy mit csinálnál a temetésem, ha megöltél volna. Az énekesnő ezt a megnyilatkozását összetört szívével állítja kapcsolatba.

[vembed youtube=”QxsmWxxouIM” ]

Az egész klip, mely nagyon misztikusra sikeredett, kimázolt nigériai lányok „produkciójával” indít, melynek helyszínéül egy autóbusz szolgál. A kisfilmben feltűnik még Serena Williams is, akinek csak annyi volt a dolga, hogy twerkeljen. „Azt kérte tőlem, hogy úgy táncoljak, mintha teljesen szabad lennék.” – árulta el a felkérés körülményeiről a teniszezőnő.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés