Kövess minket

Hiphop

Kimunkált angol nyelvű hiphop Budapest szívéből: Orlando – Astoria

Megosztva

„Gördeszkázó lazasággal összerakott angol nyelvű dalai meglepő módon egyáltalán nem kringék, sőt, ha nem tudjuk, hogy magyar srácról van szó, azt is hihetnénk, hogy egy amerikai rappert hallunk, aki a nyugat-parti chillt keveri a keleti-parti szövegközpontúsággal.”írtuk az idei DAY OFF összejövetelünkön fellépő Co Lee-ról két héttel ezelőtt.

Pontosan ez igaz az említett előadó közeli barátjára, Orlandóra is, aki ugyanennek az üdítően ható, Earl Sweatshirtből, Mach-Hommy-ból inspirálódó, okos, önreflexív szövegekre és füstös-jazzy alapokra építkező budapesti hiphop wave-nek a képviselője, és bár sokan azt hihetnék, nem ma jelent meg a porondon. Először és eddig utoljára 2019-ben írtunk róla, amikor az AKPH-ból ismert Újonc P-vel váltották egymást a Studio Kvarda színpadán az On The Low és a Barcode első közös buliján, ami innen nézve már-már történelminek tűnik.

Orlando azóta fellépett a Központban, az Opus Jazz Clubban, a Pavilon-és Gólem Fesztiválon, a 4K-ban, majd kiutazott Párizsba, az Astoria album pedig ez idő alatt végig csiszolódott. „Majdnem 2 éve kezdtünk dolgozni az albumon, ami az élet valós elemeit mutatja be különböző oldalakról.” – meséli Blaize, a lemez vezető producere és exekutívja, aki több alap mellett a mixingért is felelt, majd a személyes kedvenceit is kiemelte.„A WD-40-t nagyon adom, illetve a Moneybelt beatjét és a szövegét is, hogy ennyire személyes. A beatben sok dolog van. Nagyon sok, úgy 35 sáv.”

Orlando végül az ünnepekre hazatért a francia fővárosból, az Astoria pedig karácsony másnapján napvilágot látott. Ő maga így összegzett nekünk:

„Egy 7 számos album, a budapesti Astoria kereszteződésről elnevezve. A városi élet, és a fiatal felnőtté válás valóságos beszámolója.”

Orlando

A meghatározás pedig valóban pontos és lényegre törő, a projekt tényleg egy önelemező, önmarcangoló és önazonos fővárosi opus, ami egyszerre merít a múlt és a jelen történéseiből-, és ami a zenei oldalt illeti, annak kurrens és régi, vissza-visszatérő hangzásaiból is.

A 7 dalt magába foglaló, 21 perces, masszív és koherensen összepakolt korong egyetlen közreműködője a fent említett barát és mc-kolléga, Co Lee, a producerek közt Blaize, Ezial, Dom Beats és FYKSEN neveit találjuk, a master Monlito keze munkája. Az Astoria épületét ábrázoló borítót Juhász Barnabás készítette, akinek stílusa már ismerős lehet a Power Puff EP coverje után.

balról jobbra: Kebab, Blaize, Orlando, Co Lee

Orlando a Gólem Szilveszteren, majd a TOLDI színpadán mutatta be az albumot december 27-én, legközelebb pedig ma este, avagy december 29-én, a Budapest Jazz Clubban lehet elcsípni őt egy live band koncert keretein belül, oldalán régi zenésztársával, Dom Beats-szel. Esemény errefelé.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés