Kövess minket

Hiphop

Kitiltották Kamu Drake-et Instagramról, amiért a rappernek adta ki magát

Megosztva

Kamu Drake, avagy másik nevén Izzy Drake, avagy a férfi, aki abból próbál megélni, hogy hasonlít a torontói rapperre, váratlanul bannolva lett Instagramon. Az esetről a vlogger, Akademiks posztolt, viccesen megjegyezve, hogy lehet már az Instának is elege van a hasonmásból.

Aki nem ismerné, Izzy Drake olyan tavaly október környékén tűnt fel a színen, mikor is többen lefotózták egy Miami klubban, ahol egy OVO felsőt viselt, és többen összetévesztették az igazi Drake-kel. A gyorsan jött hírnevet hasonló tempóban váltotta valutára, mikor is egymás után vállalt „fellépéséseket” szórakozóhelyeken, melyek gyakorlatilag abból álltak, hogy Drake dalokra tátogott. November végén már arról beszélt egy podcastban, hogy 5000 dollárt is megkeres egy-egy úgynevezett haknival. Drake (az igazi) amúgy jól kezelte a helyzetet és úgy fogta fel ezt az egészet, ahogy kell, mint poén. Az új albuma, az Honestly, Nevermind megjelenésekor még telefonon is beszéltek, Kamu Drake pedig gratulált az új projekthez és támogatásáról biztosította mondjuk úgy…magát.

Nemrégiben aztán kicsit kezdett furába fordulni az egész hasonmásosdi, Kamu Drake ugyanis kihívta az Igazi Drake-et egy celeb bokszmeccsre. „Augusztus 27, kihívlak Drake egy barátságos bokszmeccsre. Ha nyerek, le kell szerződtetned az OVO kiadóhoz és adnod kell egy millió dollárt. Ha én nyerek, megváltoztatom a nevem, ez egy OVO téma, már úgyis tudod” – mondta az utolsó videóján, mielőtt az Instagram úgy döntött, hogy elég volt a hülyéskedésből.

(Complex)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés