Kövess minket

Bulvár

Kodak Black sztriptízbárban balhézott, miközben még az otthonát sem hagyhatta volna el

Újabb viharfelhők gyülekeznek Project Baby felett…

Megosztva

Azt már korábban megírtuk, hogy Kodak Black visszakerült a rácsok mögé, ugyanis többször elhagyta otthonát annak ellenére, hogy házi őrizetben volt. Suttyomban járt egy bokszmeccsen, és megfordult Miamiban is, ahol a hírek szerint nem bírt magával és jól megruházott egy felszolgálónőt. Az eset még februárban a Club Climaxx nevű helyen történt, de a hivatalos nyomozás csak most indul a 19 éves rapper ellen.

A hölgy elmondása szerint Kodak hajnal három körül kezdett el kötekedni vele a klub bárjában. Eleinte csak sértések hangzottak el, de amikor az áldozat faképnél szerette volna hagyni a magáról megfeledkezett emszít, az belevert egyet az arcába, majd többször megütötte és meg is rúgta őt. A megvert nő ügyvédje elmondta, hogy védence komoly sérüléseket szenvedett, kórházi ápolásra is szorult.

Emiatt a balhé miatt Kodak valószínűleg pár hónappal többet tölthet el a börtön falai között.

Amíg szabadul hallgassátok meg az új albumát, vagy nézzétek meg az önéletrajzi dokumentumfilmjét, a Project Baby-t.

[vembed youtube=”KocCKQxgvz4″ ]

(sun-sentinel.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés