Kövess minket

Stílus

Kollab ruha és cipőkollekcióra áll össze a KoRn és az Adidas

Megosztva

27 évvel azután, hogy a KoRn kiadta az „A.D.I.D.D.A.S.” című dalt, és a ’90-es években végig Adidas tréningruhákat viseltek, a banda hivatalosan is együttműködik német márkával egy új cipő- és ruházati kollekcióra.

A már egy ideje rebesgetett kollabról most az Adidas adott ki egy hivatalos sajtóközleményt, melyben részletesen bemutatják a kollekciót, mely október 27-én jelenik meg.

Amikor 30 évvel ezelőtt az úttörő kaliforniai alt-metal zenekar, a KoRn megjelent a színpadon, szakítottak a műfaj bevett esztétikai szabályaival, és a rajongók új generációja számára nyitották meg az utat a klasszikus három csíkos adidas tréningruhák viselésével. A KoRn mindig tabu döntögető volt, és az évek során hosszú távú kapcsolatot tartottak fenn a ruháinkkal egy olyan hiteles kapcsolat révén, amelyet később a zenekar 1996-os dala, az „A.D.I.D.D.A.S.” örökített meg.”

A szóban forgó dal a banda második nagylemezén, a Life Is Peachy-n szerepelt, és valójában az „All Day I Dream About Sex” – rövidítése volt, mely a refrénben is elhangzik.

Az adidas Originals és KoRn első közös kollekciója a fentebb KoRn éra által inspirált merész fazonokat tartalmazza. A kollekció két pólót, egy három csíkos, KoRn logós kapucnis pulóvert, valamint két jellegzetes adidas Originals tréningruhát tartalmaz, egyik fekete színben, a másik pedig lila flitterekkel lesz kapható.

A cipő kollekcióban megtalálható a vaskos Campus 00s sziluett egyedi változata és a Supermodified sneaker frissítése. Mindkét lépő egyedi részletekkel büszkélkedhet, beleértve a grafikus talpbetéteket, tartalék fűzőket, KoRn logókat, egy gitár pengetős kulcstartót és egy közös márkájú dobozt.

Annak ellenére, hogy a KoRn annak idején nagyon szerette az Adidast, korábban soha nem volt hivatalos együttműködésük. Ehelyett a zenekar végül a Pumával kötött szerződést. Jonathan Davis énekes anno erről úgy nyilatkozott, hogy ők legalább fizettek nekik.

Alább csekkolható a nagyon nu-metal inspirálta lookbook.

(CoC)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés