Kövess minket

Bulvár

Koncert közben törte el a lábfejét Childish Gambino, de így is lenyomja a karrierjét lezáró (?) turnét

Spárgázni próbált, nem jött össze.

Megosztva

Forrás:

Vasárnap este Dallasban adott koncertet Childish Gambino (aka Donald Glover), ám egy szerencsétlen mozdulat következtében megsérült, ezért a tervezetnél jó fél órával korábban kénytelen volt magára hagyni a rajongóit. Szemtanúk beszámolói alapján a TMZ úgy értesült, hogy a rapperből lett színész egy spárgát szeretett volna bemutatni a színpadon, de rosszul lépett, minek következtében eltörte a lábfejét. Sántikálva lebattyogott a színpadról, ahova aztán már nem tért vissza. Így a legismertebb számait – köztük a Sobert és a Sweatpantset – sem tudta lenyomni, ennek pedig érhető módon nem örültek túlzottan a koncertre jegyet váltó emberek, pláne, hogy semmiféle tájékoztatást nem kaptak a kialakult helyzettel kapcsolatban. Később a fellépés helyszínéül szolgáló, American Airlines Center egyik szóvivője megerősítette a híreszteléseket, miszerint a rapper valóban eltörte a lábát.

A visszavonulás gondolatával kacérkodó Gambino jelenleg a This Is America turnét tolja, ami könnyen lehet, hogy az utolsó lesz pályafutása során. Dallasban erre többször is felhívta a közönség figyelmét, csak úgy mint a turné korábbi állomáshelyein.

Sérülése szerencsére nem súlyos, így a maradék kilenc bulit, ha tolókocsival is, de lenyomja.

(TMZ)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés