Kövess minket

Zene

Kontinensek zenéi: Afrika

30 millió km² zenéje 5 percben.

Megosztva

Forrás:

2018-ra a globalizáció elhozta, hogy a világ bármely pontjára térünk, a legnépszerűbb slágerek közt végtelenségig találunk nagy – ha nem is mindig csak hasonló gyökerekkel rendelkező, de – Nyugaton kifejlődött, populáris műfajokat reprezentáló számokat, legyen az épp pop, rock, R&B vagy hiphop. Így pár részes sorozatunkban azt vesszük végig, melyek azok az erős helyi kötődéssel bíró nagyobb zenei műfajok, és kik azok az előadók, akik magukra vonják az Európán kívüliek fülét, emellett ki az az egy-egy nagyobb előadó, aki említést érdemel az említett globálisan mainstream műfajokból is. Mit hallgat az átlag koreai, mexikói vagy ghánai fiatal? Az elkövetkezendőkben különböző kontinensek vagy nagyobb kontinensrészek főbb zenei áramlatai közül szemezgetünk, nagyrészt azokból, amelyek túlnyomóan egy-egy helyi kultúrához köthető. Kezdjük is a térképen lefelé az utunkat, a Földközi-tengeren át és azon is túl, a Szaharától délre.

Köztudott, hogy többek közt a rock, a hiphop és az R&B erősen köthető az afrikai zenei örökséghez az amerikai közösségek által, azonban helyben is meghatározó és egyedi áramlatok alakultak ki. Az is nyilvánvaló, hogy a legalább részben afrikai származású előadók sora végtelen, legyen az a nigériai Nas, Tyler, The Creator, Jidenna, Skepta vagy Dizzee Rascal, a szenegáli Akon, a ghánai Vic Mensa, zimbabwei Tinashe vagy az etiópiai The Weeknd. Ugyanakkor az egyik és talán a legnagyobb hatású nyugat-afrikai eredetű műfaj az afrobeat, mely már az amerikai és európai toplistákat is döntögeti. Az afrobeat megalapítását egy nagyhírű nigériai zenésznek, Fela Kutinak köszönhetjük, aki az 1960-as években, ráunva a James Brown fémjelezte soul és funk zene mindent átövező hatására, forradalmasította az afrikai modern zenét. Az afrobeatet többségében nyugat-afrikai hangzás és a muszlim vallási zenéből eredő fuji, a ghánai népzenét idéző highlife, valamint a nyugati funk és jazz összemosása jellemzi, fókuszban a fúvós, ütős hangszerekkel és a gitárral. Fénykorában „Afrika legkihívóbb és legkarizmatikusabb zenészének” titulálták, hiszen szabadságharcos felfogása nem csak a híres polgárjogi mozgalomhoz, a Fekete Párducokhoz való csatlakozásában jelent meg, de Lagos városában kommunáját önálló államnak kiáltotta ki, Kalakuta Köztársaság saját egészségügyi elállítással és stúdióval. A pánafrikanista legenda emléke máig nagy tiszteletnek örvend az afrikaiak közt, számtalan fiatal afrobeat énekest inspirálva. Ilyen a hangzást Amerikával és Európával a Drake féle One Dance gigaslágeren tett közreműködésével megismertető, szintén lagosi WizKid. Ő bár több tízmilliós nézettséggel büszkélkedhetett korábban is pl. a gyermekkorát és annak városnegyedét lefestő Ojuelegba számával, de ez jelentette a valódi mérföldkövet a nagyvilág, és a Future-höz és Ty Dolla Signhoz mérhető vendégelőadók irányába. Egyre növekvő Starboy kollektívájának nevében, pedig félkomolyan ugyan, de egyenesen The Weeknd becenév és albumcím választását kérte számon.

[vembed youtube=”Q7QiLceJSLQ” ]Hasonlóan WizKidhez az afrobeat szavannáin munkálkodik honfitársa, közel hasonlóan népszerűséggel, az atlantai kötődéssel is bíró Davido, kinek munkáiban hangsúlyosabb afropop hatása, de példának okáért, ugyanolyan ajánlatos FIA című slágere. Az Egyenlítő közeli kultúra modern muzsikájának elsöprő hatásának megismeréséhez még fontosabb kiemelni, a Fela Kuti karizmáját őrző, feltörekvő tehetséget, Burna Boy-t. Fela menedzserének unokája még több aktuális műfajt ötvöző, afrofusionbe hajló zenét alkot, mely fülbemászó, igényes, változatos, modern és hagyományőrző egyaránt. A fentiekhez hasonlóan, a soknemzetiségű ország békés összetartását is támogató okokból, a lingua francaként funkcionáló nigériai pidzsin nyelven, azaz tört angolul énekel. Legközelebbi lemezének On The Low című ízelítője is ajánlatos, de legnagyobb számából megtudhatjuk, hogy egy nigériai Burna Boy fannak nagyon mást jelent a Ye mint egy amerikai hiphop hallgatónak.

[vembed youtube=”lPe09eE6Xio” ]Az afrobeat kiemelkedően a legnépszerűbb populáris zene az egykor emberiség bölcsőjeként szolgáló kontinens életében. Ennek megfelelően számos országban kialakult egy-egy ágazata, mely apró különbségeket mutat akár zenei alapok, akár hozzá köthető tánc terén. Ilyen alműfaj, az azonto Ghánában, mely legnagyobb helyi képviselője Sarkodie. Érdekesség, hogy az azonto tánckoreográfiáiból Chris Brown is merített Fine China videójában, jól látható jellegzetességei a kézmozdulatok tekerése.

Úgyszintén a világ bármely pontjára születő zenekedvelő füleinek ízletes hangokat nyújthat az afrofunk. A fent említett műfaj bár ezzel szemben jött létre, ez sem halt el. Ez az, amitől garantáltan jókedved lesz, szórakoztató, energetikus, elektronikus és disco zenéket ötvözve a nyugat-afrikai kultúrával. Egyik legjelentősebb képviselőjük, a londoni Ibibio Sound Machine. Erős basszus, gitár és szintetizátor, ami kiemeli számaikat, olykor személyes témákat is érintve a táncőrület mellé. Soundway kiadójuk tudatosan keresi az eltérő kultúrájú előadókat, magába foglalva ghánai, karibi és thai zenészeket is.

[vembed youtube=”ZO769KQ_skE” ]Afrika szíve felé indulva még több jellegzetes, önálló műfajjal ismerkedhetünk meg. A kelet-afrikai zene hangzását a tanzániai eredetű bongo flava határozza meg. Alapjait erősebb amerikai hip-hop, karibi dancehall, és indiai-arab ún. taarab zenei behatás írja körül. A helyi toplisták visszatérő alakja az érintett Davido barátja, a valaha volt legsikeresebb tanzániai énekes, Diamond Platnumz.

[vembed youtube=”_bPjsDcPHks” ]Milliók kaphattak ízelítőt kelet-afrikai zenéből a Szomáliában felnőtt K’naan 2010-es foci vb himnuszaként szolgáló Wavin’ Flag világsláger által, hazája mellett erős etióp jazz és amerikai rap elemek is felfedezhetők művészetében.

[vembed youtube=”amXeJrA-wDc” ]Távolabbról az afropop mint gyűjtőfogalom nagy múltú, de fiataljai közt lehet említeni a fenti műfajokkal kezén fogva dancehall, reggae és R&B elemeket különböző mértékben ötvöző egyik legnépszerűbb nigériai képviselőjét, 2Babát, vagy a partihangulatról ismert D’banj-t ha pedig soullal kevert, énekes vonal felől közelítjük meg, a dél-afrikai Zahara.

[vembed youtube=”lxTU_pANdhA” ]Délen járva nem hagyhatjuk ki az őrület már Amerikáig és Európáig evező zászlóshajóját, a hírhedt rap-rave duót, a dél-afrikai zef ellenkultúrát képviselő Die Antwoordot. Tagadhatatlanul a kontinens egyik legkülöncebb zenei kollektívája. Mintha csak az orosz Little Big és az észt Tommy Cash másik féltekei párját látnánk.

[vembed youtube=”AIXUgtNC4Kc” ]Minőségi, tisztán afrikai hiphopért se kell messze menni az alternatív házaspártól. Az ASAP Ferggel való közreműködéssel berobbant 21 éves Nasty C a helyi rapszcéna nagy reménysége. Major Laserrel készített, a kontinens neves zenészeit összegyűjtő, 50 milliós nézettségű Particula után 2018-as nagylemezének igazán érdemes egy esélyt adni. Nem lesz megbánás belőle. A New York-i világsztárral alkotott King, pedig a tökéletes banger iskolapéldája.

[vembed youtube=”KjwuxQmyeyE” ]A gazdag és sokszínű kultúrával megáldott kontinens zenei listája folytatódhatna a végtelenségig. Azonban körvonalaiban ezt nyújtja a modern afrikai zene az érdeklődő füleknek, jöjjenek bárhonnan is. Jó pár önálló műfaj, és még több olyan, ami a világ egyéb zenei trendjeiből merítve valami önállót és szokásostól eltérőt alkot.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés