Kövess minket

Hiphop

Közös rap lemezen agyal DJ Mustard és az NBA botrányhőse?

És mindezt csak a pénz miatt?!

Megosztva

Forrás:

Bár az idei szezont már az NBA-ben kezdi, a többség mégsem a juhar padlóról, hanem bulvárlapokból ismeri Lonzo Ball nevét. A 18 éves Los Angeles Lakers játékos sosem fogja vissza magát, ha a véleményéről kérdezik, pedig mindig sokszor oltári baromságokat hord össze. Egyszer például azzal hozott ki sokakat a béketűrésből, hogy elmondta, szerinte normális ember manapság egyáltalán nem hallgat Nas-t, csak Migost. Képzelhetitek mit kapott később ezért neten. Még Lil B is nekiment, pedig őt nem igazán lehet a régi sulis előadók közé sorolni.

A fiatal hátvéd imád szerepelni, ezért még egy kimerítő NBA szezon közben is van elég ideje arra, hogy a saját készítésű valóságshowjában produkálja magát ország-világ előtt.

Most pedig akár a zeneiparba is berobbanhat! Méghozzá DJ Mustard oldalán. Azt tudni kell, hogy Lonzo már több számot is kiadott korábban, legfrissebb, „Melo Ball 1” című szerzeményében speciel saját magát isteníti, de ezen már meg sem lepődünk.

[vembed youtube=”l5qwelopmuM” ]De hogy jön a képbe a YG háziproducer, DJ Mustard? A napokban a TMZ készített vele egy utcai interjút, amiben a jövőbeni terveiről (is) faggatták. A beatmaker elmondása szerint egyáltalán nem kizárt, hogy ő és a kosaras egy közös lemezt adjon ki. Méghozzá, csak a pénz miatt!

Mustard szerint Ball tehetséges, de ami még fontosabb: valódi aranybányát lát benne, aki rengeteg pénzt hozhat a konyhára, hiszen már most milliós nézettséget produkál a Youtube-on. Ha a játéka is fejlődik, akkor tényleg szép jövő állhat előtte, bár egy csepp alázat lehet nem ártana.

[vembed youtube=”sNh9s1Xq_DE” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés