Kövess minket

Bulvár

Kylie Jenner terhes, Travis Scottal közös második gyermekét várja

Megosztva

Kylie Jenner második gyermekével terhes – tudta meg a Page Six.

A 24 éves milliárdos celebritás ismét Travis Scott-tal közös gyermekét hordja a szíve alatt, habár kapcsolatuk az elmúlt két évben elég hullámzó volt. A párnak már van egy 3 éves kislánya, Stormi, akit együtt nevelnek, annak ellenére, hogy külön élnek.

A Kardashian klán tagja már korábban is hangot adott annak, hogy szeretne még gyerekeket, egészen pontosan hetet, most pedig több forrás is megerősítette a Page Six-nek, hogy Kylie teherbe esett, a hírt a TMZ is megerősítette.

Kylie még a terhessége elején van, a gyermek nemét még nem lehet tudni, de állítólag az egész família nagyon izgatott.

Jenner és Scott egy 2017-es Coachella fesztiválon jöttek össze. Kapcsolatukat nagyon hamar a következő szintre emelték, 2018. februárjában született meg Stormi nevű kislányuk. A terhességet Kylie titokban tartotta, végül egy “A kislányuknak” című YouTube videóval leplezte le azt, melyen családi felvételek láthatóak, a videót azóta több mint 100 millióan látták. A pár 2019-ben szakított, majd ismét összemelegedtek, idén júniusban pedig Travis már úgy hivatkozott Kylie-ra, mint az “asszonyára“.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük