Kövess minket

Bulvár

Lady Gaga annyit tép, hogy Beyoncé pánikrohamot kapott a közelében

Erről maga az énekesnő beszélt egy új dokumentumfilmben.

Megosztva

Forrás:

Az volt az az este, mikor pánikrohamot okoztam Beyoncénak” – kezd bele in medias res egy anekdotába Lady Gaga, új dokumentumfilmjében, miközben az egyik zenésze épp füstölget az énekesnőt vevő kamera mellett.

A Netflixen levetített Gaga: Five Foot Two az énekesnő ötödik, Joanne című stúdióalbumának munkálatait, és a megjelenés utáni időszakot követi végig. A film természetesen teljesen a „natúr” Gagát akarja megmutatni, melyben ugyanúgy benne vannak a mélypontok, ahol kicsit megborul, mert a sok munka miatt egészségügyi problémákkal küzd, és a boldog, megható pillanatok, mint mikor a nagymamáját látogatja meg. 

Az ominózus „Beyoncé pánikroham” jelenetet már a stáblista alatt lehet látni, és úgy folytatódik, hogy Mark Ronson producer nevetve visszakérdez, hogy mégis hogyan tudtál pánikrohamot okozni Beyoncénak? 

Fogalmam sincs, de mindig mikor vele meg JAY-Z-vel lógok, akkor végig a sarokban ülök, legalább kilenc joint lóg ki a számból, és néha odaszólok nekik, hogy NA MIVAAAN?!” – válaszolt Gaga. Beyoncé ezután állítólag leszidta, hogy miért van a nevében az, hogy „Lady” (hölgy), mikor nem is viselkedik úgy, és hogyan jött az ötlet, hogy így nevezze el magát? 

Jay biztos nem viszi túl sok házibulira Bey-t, ha ennyire érzékeny, az is tuti.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés