Kövess minket

Pop

Lana Del Rey-ért bármit

Ahogy a legtöbb híresség, úgy Lana Del Rey is hatalmas rajongótábort tudhat magáénak. Ám az ő követői most kicsit elvetették a sulykot.

Megosztva


Két orosz leányzó, Natalija Krinicina és a Julija Valdimirovna Pozdina most már az énekesnő közelébe se mehet. A hatósági végzés alapján meg kell tartaniuk a 91 méteres távolságot az énekesnőtől és annak otthonától.

A 30 éves énekesnő a Gossip Cop (szerk. amerikai portál) információ szerint már nem bírta elviselni, hogy az orosz lányok mániákusan követték. Az énekesnő számára annyira kellemetlen volt a helyzet, hogy kénytelen volt biztonságosabb helyre költözni. A lányok szemfülesek voltak és az új lakhelyet is kifigyelték. Sátrat vertek és Lana Del Rey nevét kiáltozták, sőt még öngyilkossággal is fenyegetőztek.

Az amerikai énekesnőnek igencsak kell állnia a sarat, már, ami a rajongókat illeti. November elején Icess Floyd-ot nem tudta levakarni magáról, aki autóját lopta el. Ezen kívül mániákusan követte még Zachary Self, aki azt állította, hogy közte és Lana Del Rey között spirituális kapcsolat van. Self mindent megtett, hogy közel kerüljön az énekesnőhöz, ezért még a házába is betört.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés