Kövess minket

Balaton Sound

Látogatócsúcsot döntött a Balaton Sound, soha ennyien még nem voltak a fesztiválon

Megosztva

Forrás:

Minden eddiginél magasabb látogatószámmal zárt a Balaton Sound: a Zamárdiban megtartott fesztiválon szerdától vasárnapig összesen 172 ezren vettek részt, a szombati nap pedig teltházat hozott.

A Balaton Soundon az eddiginél is nagyobb hangsúlyt kaptak a prémium szolgáltatások: idén például négy VIP helyszín várta a látogatókat – emlékeztetett Fülöp Zoltán főszervező. A rendezvény másik főszervezője, Lobenwein Norbert azt emelte ki, hogy sikerrel debütált a fesztivál új helyszíne, a The Club, ahol jól érzékelhető volt az underground elektronikus zene reneszánsza: mások mellett Marco Carola, Matador és Hernan Cattaneo szettjeit élvezhette itt a közönség.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a környezettudatos programok részeként idén faültetési program indult, melynek keretében Zamárdi minden évben 10 fát kap a Balaton Soundtól. Az idei faültetésen – hazai sztárok mellett – Armin van Buuren is részt vett.

Egy élhetőbb bolygóért kampányolt a CauseArt Platform kampánynagykövete, a Chainsmokers DJ duó a Balaton Sound támogatásával. A fesztivál visszatérő fellépői, Andrew Taggart és Alex Pall másodszor állt a CauseArt Platform mellé: 2018-ban az értő olvasásért emeltek szót, idén a fenntartható fejlődés fontosságára hívják fel a figyelmet. A tavalyi sikerre tekintettel folytatódott a biztonságos fesztiválozást célzó Safety First program. A szervezők kétszer annyi, csaknem 80 önkéntest vontak be, köztük külföldieket is. Az újdonságok közé tartozott a Balaton Sound applikáción belül létrehozott új funkció, a SoundWatch, amelynek segítségével a fesztiválozók a térképen láthatták, hol található a hozzájuk legközelebbi Safety First pont, de közvetlenül is kérhettek segítséget.

A jövő évi Balaton Soundot 2020. július 8-tól 12-ig tartják meg Zamárdiban – közölték a szervezők.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés