Kövess minket

Hiphop

Lemezzel térhet vissza Eminem és Royce da 5’9″ csapata, a Bad Meets Evil?

Egy közös kép, és máris beindult a pletykagyár.

Megosztva

Forrás:

Pénteken jelenik meg The Book Of Ryan címmel Royce da 5’9″ hetedik stúdióalbuma. A lemez rogyásig lesz neves közreműködőkkel, elég csak Pusha-T, Jadakiss, T-Pain valamint J.Cole nevét említeni, de a legjobban várt feat mégis az Eminemmel elkövetett szám lehet. Merthogy a két detroiti rapper újra együtt dolgozott, megidézve az egykori csapatuk, a Bad Meets Evil három évvel ezelőtt kihunyt szellemét. A páros majd’ húsz évvel ezelőtt, 1999-ben egyesítette erőit, azóta viszont mindösszesen egy EP-t hoztak össze, néhány különálló szám, illetve filmzene mellett. Az imént említett Hell: The Sequel kislemez 2011-ben jelent meg, a napokban viszont egyre többen vizionálják egy lehetséges Bad Meets Evil LP elkészültét is. Ennek pedig két Instára feltöltött fénykép az oka. Az egyiket Eminem posztolta stúdiózás közben Jessie Reyez énekesnő társaságában még öt nappal ezelőtt, míg a másikat Royce néhány órával ezelőtt, amint a két rapper egymás mellett üldögél valamit nagyon figyelve. A kép a B.M.E. címet kapta, egyértelmű utalásként a Bad Meets Evil csapatra.

[instagram]BiCRzPLFXPH[/instagram]

[instagram]BiPuPRclrs6[/instagram]
Az internetezőknek ennél nem is kellett több, vad találgatások indultak arról, min munkálkodhat a két sokat látott emszí megint. A legtöbben egy közös albumról beszélnek, de természetesen az sem kizárt, hogy egy régebbi képet posztolt Royce, így promózva a The Book Of Ryan projektet.

Vagy csak a Detroit Pistons egyik meccsét nézték meg együtt, és zenéről egy árva szó sem esett.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés