Sziget
Lesz -1 és 0-ik nap is a Sziget fesztiválon
Sajtótájékoztatót tartottak a Sziget fesztivál szervezői, ahol megtudhattuk, hogy ismét lesz nulladik nap, sőt még minusz első nap is a rendezvényen. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
A sajtótájékoztató azzal indult, hogy elmondták, a jegyeladás körülbelül ott tart, mint ahol tavaly voltak ugyanekkor. Továbbra is növekedik a környező országokból az érdeklődés, de a nyugat-európai országok is kúsznak felfelé. A szervezők reményei szerint a fesztivál kezdetekor megugorják az előző évi számokat. A cél hosszútávon az, hogy a közönség a „Sziget-élmény” miatt járjon a fesztre, ne pedig a sztárnevek miatt, ezt elősegítve 50%-al többet fognak költeni a nemzenei programokra, a díszítésre, és a különböző fesztivál hangulatokra.
A Sziget a kezdetek óta kiállt és kiáll az alapértékei mellett, miközben felhívja a figyelmet és megoldást keres az adott kor égető problémáira is. A SZociety Mozgalom életre hívásával egy korosztályos jelenségre, a fiatal generáció szorongásos problémáira, ennek megoldására hívja fel a figyelmet, illetve segíti az ezen segítőket” -mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője. Célja egyrészt, hogy támogató hálózatot építsen a frontvonalban segítő, különböző szervezetek és szakemberek köré, másrészt, hogy reflektorfénybe állítsa azokat a kezdeményezéseket, amelyek valódi kapaszkodót nyújtanak, közösséget építenek, és próbálnak segíteni abban, hogy a rászorulók ne maradjanak egyedül a nehézségeikkel.
Lesz Nulladik nap is, ami egy boldog időutazás lesz, felidézve a fesztivál legemlékezetesebb koncertjeit. Ezzel a nappal a szervezők nem titkolt célja újra megszólítani a fesztivál korábbi látogatóit is. Újra a fesztivál Nagyszínpadjára érkezik élő show-val a Faithless brit elektronikus zenei formáció, akik a Szigeten 1999-ben léptek fel először, 2001-es koncertjük napján először került ki a „megtelt” tábla, 2010-ig összesen ötször tértek vissza a fesztiválra, őrült koncertekkel minden alkalommal, amelyek nézőszámukat tekintve rekordokat döntögettek a fesztivál történetében. Jön a Morcheeba, az angol triphop forradalom egyik zászlóvivője. A Goran Bregovic with his Wedding & Funeral Orchestra 2006. augusztus 10-én lépett fel először a Szigeten, majd számos alkalommal táncoltatta meg a fesztivál közönségét hatalmas érdeklődés közepette. A nagyszínpados koncertek után éjszakába nyúló afterparty veszi majd kezdetét, hasonlót a korábbi Szigetek Táncdalfesztivál sátraiban élhettünk át. A táncos audiovideodiszkó mulatságot pedig ezúttal Janklovics Péter celebrálja, sztárvendégekkel színesítve a programot. Erre a napra a jegyárak is a múltat idézik majd, hiszen a Nulladik Napra szóló belépők már 22.900 forinttól elérhetők, a bérletesek pedig egy beköltöző jeggyel is élvezhetik az időutazást.
Újdonság lesz, hogy 18h előtt 10% kedvezménnyel lehet italokat vásárolni a feszten, visszatér a budget food, Kádár pedig megjegyezte, hogy olyan, korábban népszerű helyszínek is újraélednek a 2026-os Szigeten, mint a Házasságkötő Sátor, a Luminárium vagy a Before I Die-fal, a Sziget területén pedig kevesebb kerítés és szellősebb terek is várják a látogatókat.
A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a tervek szerint a Főváros még idén elkezdi felújítani a K-hídat, ami 2027-re, a következő Szigetre készülhet el.