Kövess minket

Hiphop

Letartóztatása óta agyonhallgatják az emberek a kettős gyilkossággal vádolt YNW Melly számait

Mintha csak egy jól megkomponált reklámkampány zajlana éppen.

Megosztva

Forrás:

Múlt hét szerdán vették őrizetbe a floridai rendőrök YNW Melly-t, mert szerintük a 19 éves rapper tavaly októberben hidegvérrel kivégezte két barátját, a szintén zenész YNW Sakchaser-t és YNW Juvy-t. Melly, aki egyébként önszántából adta fel magát miután körözést adtak ki ellene, utolsó szabad óráiban még Instagramon bizonygatta ártatlanságát, szerinte ugyanis valamiért rá akarják húzni a vizes lepedőt, pedig ő semmit sem követett el.

Letartóztatásának híre szinte a világ minden részébe eljutott, pillanatok alatt az érdeklődés középpontjába került az addig mainstream körökben nem túlságosan ismert rapper, a zenéire rengetegen kerestek rá a különböző digitális zenei patformokon. Szombaton például az Apple Music Chart százas toplistáján egészen az első helyig kúszott fel a 2017 márciusában kiadott, Murder On My Mind száma, pedig a címével ellentétben nincs köze a gyilkosságokhoz, mivel több mint egy évvel korábban vette fel. A trekk egyébként Spotify-on is nagyot megy, jelenleg 19-ik a heti százas listán, de szinte biztosra vehető, hogy a későbbiek során ennél is előrébb jut majd.

[twitter]https://twitter.com/chartdata/status/1096789320537645056[/twitter]
Külön érdekesség, hogy a minap egy vadiúj Melly klip került fel Youtube-ra jóval a rapper őrizetbe vétele után, ebben édesanyjától búcsúzkodik és megígéri neki, hogy hamarosan ismét otthon lesz.

[vembed youtube=”NGbUsgG_48k” ]A videót a megjelenése óta már több mint 2 és fél millió megtekintésnél jár, míg a zenei listákon robbantó Murder On My Mind klipje lassan eléri a 100 milliós megtekintést.

Kár, hogy ezekhez a (rész)sikerekhez két ember halálára volt szükség. Melly-től amúgy nemrégiben megtagadták az óvadék letételt, továbbra is börtönben várja az ügy folytatását.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés