Kövess minket

Aztaa

Letartóztattak egy férfit Amerikában, miután azt mondogatta gyerekeknek, hogy a Mikulás nem létezik

Valószínűleg nem kapta meg a hőn áhított piros bicót pár évvel ezelőtt.

Megosztva

Forrás:

Letartóztattak egy férfit a Texas állam észeki részén fekvő Cleburne városkában, mert egy gyerekeknek szóló karácsonyi rendezvényen arról győzködte a piciket, hogy a Mikulás nem létezik. A 31 éves Aaron Urbanski három társával jelent meg a helyi katolikus gyülekezet éves, Reggeli a Mikulással című programján szombaton, amelyen népes gyereksereget láttak vendégül a település templomában a szervezők.

Nagyszerű volt a hangulat, a négy férfi azonban mint később kiderült nem bulizni ment, hanem azért, hogy tönkrevágja az egész murit. “Nincs Mikulás” kiabálták megszállottan, majd amikor felszólították őket a távozásra, Urbanski úgy döntött marad, és kampányol tovább. A szervezőknek nem maradt más választásuk, értesítettek a rendőröket, akik aztán hamarosan kiérkeztek a helyszínre. Három társa ekkor már “csak” kint produkciózott, Urbanskit viszont letartóztatták birtokháborítás miatt.

Cleburne polgármestere viccelődő Facebook posztban adott tájékoztatást az eseményekkel kapcsolatban. Mint írta: Városunkban nagyon szeretik a Mikulást, ám ez a négy ember vélhetően szénnel megpakolt zokniban kell majd megjelenjen a bíróság színe előtt.

[fbpost]https://www.facebook.com/cleburne2020/posts/2126104757450904[/fbpost]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés