Kövess minket

Aztaa

Letartóztattak egy nőt, aki nem volt hajlandó kikapcsolni Cardi B „WAP”-ját, amit hangosan bömböltetett

Megosztva

Nem mindennapi bűneset miatt vettek őrizetbe egy nőt a Pennsylvaniában található Tamaqua településen. A 36 éves nő két kislányával együtt szállt meg egy medencés házban, de a tulajdonosok kénytelenek voltak rendőrt hívni, miután a nő többszöri felszólításra sem halkította le a bluetooth hangszórójából üvöltő Cardi B zenét.

A zene, mely amúgy a Megan Thee Stallionnal közös „WAP” volt, a rendőrök kiérkezésekor is bömbölt, és az anyuka a hatóságok kérése ellenére sem akart távozni, vagy éppen leállítani a hangszórót. A nő egy idő után agresszív lett és meglökte az egyik rendőrt, akik ezután megpróbálták megbilincselni, de a nő ellenállt, ütlegelni és rúgni kezdte a járőröket, valamint az ott lévő személyzetet. A bunyóba a 10-11 éves gyerekek is beszálltak.

A nőt végül sikerült a rendőrautóba beültetni, igaz még ekkor is rúgkapált. Az egyik rendőrt kórházban kellett ellátni a sérülései miatt. A nő pár nappal később letette az óvadékot, augusztus 3-án lesz a tárgyalása.

(Yahoo)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés