Kövess minket

Film

Libabőr : megérkezett a Tupac film előzetese!

A legendás rapper születésnapján debütált az első pár képkocka az All Eyez On Me-ből!

Megosztva

Tegnap lett volna 45 éves Tupac Shakur, épp ezért döntöttek úgy a film készítői, hogy ezen alkalomból megajándékozzák a rajongókat egy rövid, de nagyon hatásos előzetessel. A trailerben Pac édesanyja hangját hallhatjuk, amint tanácsokkal látja el fiát az élettel és a karrierjével kapcsolatban. A monológ már csak azért is megrázó, mert Afeni Shakur azóta elhunyt, és egy jobb helyen találkozhatott a fiával…

A filmet egyébként az a Benny Boom rendezi, aki elsősorban videóklippeket készített eddig. Dolgozott már együtt Busta Rhymes-al, 50 Cent-el és Ciara-val is korábban. Ez lesz életében a második egész estés filmje. A trailert nézve nem is feltétlen baj, hogy eddig, úgymond a zenei közegben mozgott Boom, talán kissé klippes is lett az előzetes.

2Pac szerepében az eddig nem túl ismert Demetrius Ship lesz látható, aki megtévesztésig hasonlít az 1996-ban meggyilkolt rapperre.

Az All Eyez On Me idén novemberben debütál az amerikai mozikban. Az érdeklődés szinte az egész világon hatalmas a filmmel kapcsolatban, így nálunk is. Arról még nincsenek hírek, hogy Magyarországon mikor debütál majd.

És, végül itt a trailer:

[vembed youtube=”lQ0Tj2NgtaE” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük