Kövess minket

Aztaa

Lil Baby bicikliket ajándékozott atlantai gyerekeknek

Megosztva

Lil Baby ismét jótékonykodásra adta a fejét. A rapper ezúttal az iskolakezdésre időzítve egy rakás biciklit ajándékozott atlantai gyerekeknek, mint az az alábbi videón látható.

A bicikliket ráadásul egy a rapper és a Foot Locker által frissen felújított kosárpályán adták át, így extrán meglepték a helyi közösséget.

Lil Baby nem először és várhatóan nem is utoljára jótékonykodik, a nyár elején például egy cipőbolt teljes termékkínálatát vásárolta fel, hogy aztán szétossza a rászorulók közt, augusztus elején pedig laptopokkal, ruhákkal, és különböző iskolai felszerelésekkel segítette ki a helyi gyerekeket.

A rapper eközben azzal is tisztában van, hogy a mélyen gyökerező strukturális problémákat nem lehet megoldani holmi esetenkénti ajándékozással. Egy júniusi Instagram Story-ban így írt erről: “Mikor arról beszélek, hogy vissza kell adni a közösségünknek, nem arra gondoltam, hogy cipőket kell osztogatni. Ezt csak azért csináltam, mert láttam, hogy rengeteg ember papucsban járkál. Amikor azt mondom, hogy meg kell menteni a közösségünket, akkor közösségi házak létrehozására, programokra, és álláslehetőségek létrehozására gondolok. Rengeteg dolgot csinálok a háttérben, amiről nem posztolok”.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés