Kövess minket

Elektronikus

Lil Jon „In The Pit” című dala leszakítja a fejed, hogy utána beleköpjön a nyakadba

Lil Jon brutál videóval jelentkezett.

Megosztva

Forrás:

A 2000-es évek közepén populáris crunk stílus elterjesztője, Lil Jon az utóbbi években egyre inkább az elektronikus trap, dubstep és EDM vonalon találta meg a helyét, az új „In The Pit” című dala pedig minden bizonnyal az egyik legacélosabb.

Jon a Skellism és Terror Bass duók közreműködésével készítette el a szóban forgó számot, mely már június legvége óta terrorizálja a hallójáratokat, most viszont a videoklip is elkészült, mely szintén elég pusztítóra sikerült. Jon és a producerek baseball ütőkkel, macsétákkal, valamint fejszékkel felfegyverkezve tombolnak egy roncstelepen, miközben kirobbanó koncertjeikből láthatunk részleteket, amin persze a pogo és a címben jelzett circle pit csak természetes. 

Lil Jon nemrég a Billboard-nak beszélt arról, hogy a dalt a rajongók igen, a szórakozóhely tulajok már kevésbé szeretik. „Ha puccosabb helyen játszok, akkor sose engedik ezt a dalt. Egy csomó zeném be van tiltva. Ugyanaz játszódik le, mint a crunk érában, az emberek megőrülnek és túl vadul viselkednek, elkezdenek verekedni és hasonlók. Az egész karrierem során ez volt, olyan zenét csinálok, amitől felrobban klub” – mesélte Jon, majd a Skellism duó egyik tagja még hozzátette, hogy már nem merik szett közepén játszani a dalt, mert a fél közönséget kidobják a biztonságiak, akkora dara indul be.

[vembed youtube=”x0-o7fcdTUM” ](XXL)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés