Kövess minket

Aztaa

Lil Pump belengette, hogy emigrál Kolumbiába, ha nem Trump nyeri a választást

Pump emeli a választás tétjét, de ez nem biztos, hogy pont szavazatokat hoz Trumpnak.

Megosztva

Forrás:

Már csak napok vannak hátra a 2020-as amerikai elnökválasztás lezárulásáig, Lil Pump pedig elkezdett pánikolni, hogy lehet nem Donald Trump nyeri majd a választást.

Mint korábban írtuk, a rapper azon kevés zenészek táborát erősíti, akik Trump újraválasztásának drukkolnak (hasonló véleményen van még Lil Wayne), indoknak pedig a Demokrata jelölt, Joe Biden által pedzegetett, gazdagokat érintő adóemeléseket adta meg. “A faszt fogok 33%-kal több adót fizetni Biden, te kis köcsög. Baszódj meg álmos Joe, Trump 2020 gecik!” – fejtette ki mély politikai gondolatait Pump még az előző héten, most viszont emelte a tétet, és kijelentette, ha nem Trump nyer, ő bizony tiplizik az országból.

[instagram]CG-x8lOHlUU[/instagram]
“Vicc nélkül mondom, ha nem Trump győz, elköltözöm innen a gecibe. Megyek Kolumbiába, leszarom!” – mondta Pump egy videón, Trumpos sapkában, sejtelmes mosollyal az arcán, melyből arra következtetünk, hogy talán mégsem gondolja annyira komolyan, amit mond. Az mondjuk nem világos, hogy ezzel a “fenyegetéssel” Trumpnak akar szavazatokat nyerni, vagy elvenni tőle, hisz lehet, hogy pár Pump hater már megy is szavazni Bidenre, annak tudatában, hogy ezáltal megszabadulnak a rappertől.

Érdekes adalék a sztorihoz, hogy nem Pump az egyetlen, aki belengette, hogy elhagyja az országot, ha Biden lesz a győztes, erről beszélt maga Donald Trump is egy kampányrendezvényen, szóval lehet érdemes lenne egy gépre szállniuk, úgy kevésbé szennyezik a környezetet.

(HNHH)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük