Kövess minket

Események

Lil Pump koncert lesz jövőre Budapesten

Megosztva

2024. február 1-jén a DORKO és a BASE FM szervezésében európai turnéjának keretén belül Budapestre érkezik Lil Pump.

A rapper először ad koncertet hazánkban, a koncert Facebook eseménye szerint Sisi lesz a helyi support, a helyszín pedig a 10 ezer fős BOK Csarnok lesz.

Pump 2016-ban még a SoundCloud rap-érában jelent meg a színtéren. Korai kislemezei a „D Rose” és „Boss” rögtön több tízmilliós streameket termeltek. Stílusára ekkor a szétdrogozott hatást keltő, repetatív sorok és a csutkáig felhúzott basszus volt jellemző. 2017-ben jelent meg a debütáló albuma, amin szerepelt a „Gucci Gang” című sláger is, melynek sikerét azóta sem tudta megugrani, a dal klipjét több mint 1 milliárdan látták YouTube-on.

2019-ben érkezett a folytatás a Harverd Dropout, melyen többek közt Lil Uzi Vert, Offset, Quavo, Lil Wayne, és Kanye West is szerepeltek. A lemez több országban felkerült a slágerlistákra, a percepció mégis az volt, hogy Pump lefelé halad, mind a zenéi, mind pedig a körülötte lévő hype kezdett apadni. Ezután egy jó pár évig a zenéi helyett csak a botrányairól lehetett hallani.

Idén márciusban érkezett a rapper harmadik nagylemeze, mely egyfajta visszatérés akar lenni a korai hangzásához. A Lil Pump 2 című albumon YoungBoy Never Broke Again, Ty Dolla $ign, és Pump barátja, Smokepurpp is feltűnnek. Pump eme lemez európai turnéjával érkezik Budapestre.

Jegyeket itt lehet vásárolni.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés