Kövess minket

Hiphop

Lil Wayne rácsodálkozott a saját dalszövegére egy interjúban: „Ezt én mondtam?”

Megosztva

Lil Wayne egy igazi stabil pont a hiphopon belül, az ember 1995 óta zenél, ledobott 13 szóló albumot, majdnem 30 mixtape-et, és akkor a rengeteg közreműködést és egyéb projektet még nem is említettük. Talán nem csoda, hogy néha még ő maga is elfelejt egy-két sort.

Ez történt nemrégiben, de nem egy koncert vagy fellépés közben, hanem egy interjú alatt, ahol a műsorvezető a kedvenc Weezy szövegeit sorolta. A Fox Sports által Darnell Smith beszélgetett a rapperrel, egy ponton pedig felolvasta neki a számára legkedvesebb Wayne szövegeket. „Ez az abszolút kedvencem” – vezette fel az utolsót, miközben a rapper fülig érő szájjal várta a sorokat.

Safe sex is great sex/Better wear a latex/‘Cause you don’t want that late text/That ‘I think I’m late’ text” – hangzott el a humorosan kicsavart, biztonságos szexről szóló dalszöveg, mely amúgy a Kanye West által megtámogatott Lollipop remixből származik.

Lil Wayne már a felolvasás során is gyanakodva nézett, mint aki erősen próbálja felidézni, hogy pontosan mikor is írta a sorokat, majd a végén vissza is kérdez, hogy: „Ezt én mondtam?” Darnell Smith rávágta, hogy persze, de Wayne-nek ezután sem rémlett a részlet. „Nem tudom, hogy mikor és miért mondtam, de ha mondtam, akkor mondtam” – tette hozzá, majd megerősítette, hogy nem szokta leírni a szövegeit, csak felmondja a verzéket fejből.

[instagram]CNTuwZOA7lw[/instagram]

(Complex)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés