Kövess minket

Bulvár

Lil Xan és Noah Cyrus drámai szakítása 2018 legtinibb pillanata

Gyanúsítgatás, sírás, mindez persze szigorúan a közösségi média felületein.

Megosztva

Forrás:

Lil Xan és Noah Cyrus mindössze egy hónapnyi járás után szakítottak. A zenészpáros augusztus elején elárasztották az internetet a közös, ölelkezős és smárolósok képeikkel, és most ugyanolyan elánnal sírnak és depiznek a közösségi oldalaikon, 2018 legtinibb pillanatának lehetünk szemtanúi.

Az egész azzal kezdődött, hogy Lil Xan egy azóta törölt Insta sztoriban, igencsak sejtelmes módon azt írta: „Úgy érzem megcsalnak. A rossz dolgok mindig a jófiúkkal történnek, mostantól seggfej leszek mindenkivel, aki nem a csapatom tagja„. Noah Cyrus is Insta sztoriban lelkizett, csak ő sírva beszélt a kamerába, először szomorúan, majd pozitív gondolatokat terjesztve „próbálok pozitív maradni” – mondta. Ebből még nem jön le semmi, de a következő posztban már Xan-nal közös beszélgetésének print screenjét mutatta, ahol egy photoshoppolt, meztelen Charlie Puth képet küldött neki. Diego állítólag ezen sértődött meg, és ezért történt a szakítás.

[twitter]https://twitter.com/PopCrave/status/1036709960573493249[/twitter]
Vagy mégsem? Xan ugyanis tagadja, hogy ezért dobta volna ki Miley Cyrus tesóját, őt inkább az zavarta, hogy Noah egy másik csávót ölelgetett az egyik Insta képén. „Ha a barátnőm vagy, nem fogdoshatsz így egy másik csávót” – írta, és bejelentette, hogy a közös dalukat is elkaszálta, aztán visszatért a depizéshez, hogy őt csak kihasználják a lányok.

[instagram]BnTDzR-n7i3[/instagram]
Azt hiszitek vége, mi? Közel sem. Noah ugyanis támadó üzemmódba kapcsolt és kijelentette, hogy nem ő lépett félre, hanem Xan. Bizonyítéknak azt hozta fel, hogy Xan nem annyira akart vele mostanában találkozni, de az egyik Insta sztorijában látta, hogy hajnal 2-kor egy lány is vele van. Később, mikor videótelefonáltak a rappernek ki volt szívva a nyaka, de sebaj, Noah félrenézett, de most már nem fog! Huh, mindjárt vége skacok, kitartás.

Forrás:

Két törött szív maradt tehát a korábbi szerelemből, düh és szomorúság járja be a levegőt. Hogyan is lehetne ezt lezárni, ha nem ezzel a csodás videóval, amin az látható, hogy Lil Xan levizeli a „Betrayed” című dalának a platinalemezét.

[instagram]BnRr-4tn7FH[/instagram]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés