Kövess minket

Film

Lil Yachty kapta meg az egyik főszerepet a „How High” folytatásában

Élete első forgatására készül a csónakos, lehet még szívni is elkezd újra.

Megosztva

Forrás:

Már régóta tudni lehet, hogy a füves filmek egyik klasszikus darabja, a 2001-ben bemutatott How High folytatást kap, ám a forgatókönyvíró, illetve a producer személyén kívül mindeddig jótékony homály fedte a lehetséges szereplők kilétét. Talán nem véletlenül, hiszen az eredeti produkció sikeréhez nagyban hozzájárult Method Man (Silas) és Redman (Jamal) jutalomjátéka, nélkülük valljuk be, csupán How lehetne a film, High már sokkal kevésbé. Ennek ellenére egyre inkább úgy fest, hogy a két veterán rapper egyáltalán nem, vagy csak epizódistaként tűnhet fel a második részben, hiszen tegnap hivatalosan is bejelentették az egyik főszereplőt, Lil Yachty-t!

A kis csónakos egy Instagram vidiben kürtölte világgá a jó hírt, melyben magához képest tényleg eléggé izgatottnak tűnik, bár túl sok infót – izgatottság ide vagy oda – azért így sem osztott meg a nagyérdeművel.

[twitter]https://twitter.com/lilyachty/status/1044647830491734017[/twitter]
Az biztosra vehető, hogy első rész elkészültekor mindösszesen négy éves, Georgiából származó rapper játssza majd Roger-t, Jamal vagy Silas fiát (ez egyelőre még nem tisztázott), aki legjobb haverjával valamiféle brutál erős varázsfüvet próbál felkutatni, miközben rengeteg kalandon, na meg spanglin lesznek úrrá.

A hirtelen jött bejelentés azért is érdekes, mert Yachty saját bevallása szerint nagyjából négy éve nem tép, nem mintha ez kizáró ok lenne, de Meth és Red ilyen szempontból mindenképpen hitelesebb választásnak tűnt akkoriban.

A magyarul fájdalmasan gagyi fordítással, Fűre Tépni Szabadnak keresztelt film második részét az előzetes tervek alapján 2019-ben mutathatják be, a rendező Bruce Laddy lesz.

(Variety)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés