Kövess minket

Bulvár

Madonna harcba száll a Tupac-tól kapott szakítólevélért

A bíróságon tett vallomást a pop díva.

Megosztva

Forrás:

Pár hónapja röppent fel a hír, miszerint aukcióra bocsájtják Tupac Shakur börtönben írt szakítólevelét, amit Madonnának címzett 1995-ben. Aki nem tudná, az 59 éves díva és a néhai rapper egy rövid ideig egy pár alkottak a kilencvenes évek közepe táján, de aztán Pac, míg börtönben ült, átgondolta a dolgait és végett vetett a románcnak. Leginkább azzal indokolta a döntését akkor, hogy a karrierje szempontjából nem feltétlen ideális, ha fehér barátnője van, ezért később bocsánatot kért az énekesnőtől.

Az olasz származású pop ikon számára nagyon fontos ez az írás -rendkívüli, személyes tárgynak nevezte bírósági tanúvallomásában-, ezért mindent meg is tesz azért, hogy újra visszakerüljön hozzá.

A levél azonban igencsak kalandos utat járt be azóta: Madonna elmondása szerint egykori barátja, Darlene Lutz lopta el manhattani otthonából, több személyes tárgyával egyetemben még évekkel ezelőtt. Így kerülhetett idén a Gotta Have It Collectibles aukciósház egyik árverésére, bár azt már korábban sikerült megakadályozni, hogy bárki is licitálhasson rá. Madonna azóta ügyvédei segítségével szeretné visszaszerezni a levelet, a per jelenleg is tart, bár Lutz minden ellene felhozott vádat visszautasít, sőt, szerinte az énekesnő valójában el sem olvasta az írást, mint ahogy egyik rajongói küldeményét sem nézi meg a mai napig, mert egyáltalán nem érdeklik őt a követői.

A bíróság hamarosan ítéletet hirdet az ügyben, egyelőre nem tudni mi lehet a végkifejlet.

(NY Daily News)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés