Kövess minket

Zene

Majka a Campuson: „Ha kell, mindenkit elzavarunk a picsába”

Megosztva

Majka egy évvel a tavalyi botrányt kiváltó fellépése után ismét színpadra lépett a debreceni Campus Fesztiválon, ahol nemcsak előadta a Csurran, cseppen című dalát, hanem vissza is utalt az elmúlt év politikai és médiavisszhangjára.

A zenész felidézte, hogy 2025-ben hatalmas vitát váltott ki a koncertje, amelynek végén a fiktív Bindzsisztán miniszterelnökének karakterét szimbolikusan „fejbe lőtték” egy mikrofonnal. A jelenet miatt az akkori kormánypárti sajtó és több politikus is élesen bírálta az előadót, míg a Campus Fesztivál szervezői akkor elhatárolódtak mindenféle erőszaktól és politikai felhangtól.

Majka az idei koncertjén azt mondta, hogy tavaly „egy nem létező ország nem létező miniszterelnökét” lőtték le a színpadon, ami után két napon keresztül számos cikk jelent meg róla a kormánypárti médiában. Az előadó szerint a történtekből ő lett az egyik fő célpontja a propagandagépezetnek.

Pontosan egy éve én lettem az áldozati bárány meg a bűnbak, mert lelőttem egy nem létező ország nem létező miniszterelnökét ezen a kibaszott színpadon. Az elkövetkezendő kettő napban az Origo, a Mandiner és az összes KESMA-s lap 197 cikket jelentetett meg arról, hogy engem megvett Brüsszel, bazdmeg. Azóta eltelt egy év, és ezek elhúztak a faszba. Mérhetetlenül büszke vagyok rátok, hogy Magyarország április 12-én megmutatta, hogy nem lehet ám velünk gecizni. Egy ideig húzzuk, egy ideig tűrjük, egy ideig halasztjuk, de aztán, ha kell, mindenkit elzavarunk a picsába. Még egyszer mondom: mindenkit elzavarunk a picsába

A fellépés során Bohár Dánielnek is üzent: Sz*pjál le, Bohár Dani! – mondta, majd kitért arra is, hogy már nem aktuális a Csurran, cseppen, de még lehet az a jövőben.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook