Kövess minket

Hiphop

Majka koncert közben jelentette be, hogy kokainproblémái miatt nem dolgozik többet Curtis-szel

Curtis válasza: mindenkinek megvan a maga drogja!

Megosztva

Majka a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) megtartott koncertjén jelentette be, hogy nem dolgozik többet együtt Curtis-szel, mert zenésztársa drogproblémákkal küzd, amit ő többet nem bír tolerálni. Később egy hosszú Facebook posztban engedte el Curtis kezét, aki szintén a közösségi oldalon válaszolt.

Majka a SZIN-es koncertjének első száma után szólt a közönséghez. „Semmilyen hack, vagy koncertmizéria nincs a következő két percben, amit el fogok mondani. Sajnos úgy alakult, hogy először Szegeden kellett közöljük. Az a helyzet, hogy a Jóistentől kaptam egy barátot ezelőtt nyolc évvel, vagy kilenccel, akivel együtt eljutottunk odáig, hogy felállunk a színpadra és geci nagy bulikat csinálunk. De sajnos az elmúlt öt évben, bejött a képbe egy harmadik barát, aki nélkül úgy tűnik az én barátom nem tud meglenni” – utalt a kokainhasználatra, majd bejelentette, hogy nem dolgoznak többet együtt emiatt.

Posted by Büki László on Wednesday, August 22, 2018

A Facebookon tegnap este hosszabb magyarázatot is adott a szakításra. „Széki Attilával együtt elértünk a csúcsra , és most el kell engedjem a kezèt, mert nem tudom tovább fedezni az életét , ami a drogról és a hazugságokról szól!” – írta Majka, aki azt állítja, hogy Curtis kokainfüggősége kihatott a munkájára is. „A kokain először a kreatív elmét öli meg. Ez tény ! Bárki akit ismerünk és rabja lett ennek a szarnak ,elveszti a józan ítélőképességét! Az elmúlt években nem tudott egy olyan dalt kipréselni magából ami megállta volna a helyét a mai közegben.” De a zenész állítása szerint a színpadi fellépéseket is néha befolyásolta a drogprobléma az elmúlt három évben már. Majka kiemelte, hogy orvoshoz is próbálta vinni Curtist, de ez sem segített, és hogy az is befolyásolta a duó feloszlatását, hogy 19 másik ember dolgozik a stábban.

Egy fájdalmas, és tehetetlen bejegyzést kell közzétennem! Elvesztettem az egyik legjobb barátomat, társamat ,sőt inkább…

Posted by Majka on Wednesday, August 22, 2018

Curtis ma reggel válaszolt Majka nyílt levelére, Facebook posztjában arról ír, hogy valóban külön járnak mostantól fellépni, és hamarosan új dalokat jelentet meg. „Lehet itt a másikra köpködni de mindenkinek meg van a keresztje és MINDENKINEK MEG VAN A DROGJA! De én megmaradok úriember…” – magyarázta röviden, hogy miért nem megy bele részletesebben a dolgokba.

Ez egy hosszú út vége de egy új kezdete!Mostantól külön járunk fellépni és ne aggódjatok,jönnek az új dalok úgyan…

Posted by Curtis on Thursday, August 23, 2018

Majka és Curtis párosa kb. 6 évvel ezelőtt robbant nagyot a „Belehalok” című slágerrel. A dal klipje az egyik legnézettebb magyar klip Youtube-on. Kollabjaik rendre több milliós nézettséget hoznak, legutóbb a 2018-as Volt fesztivál himnuszával, és a Király Viktorral közös „Füttyös„-sel jelentkeztek. A páros telt házas, jegyeladási rekordot döntő koncertet adott volna szeptember 22-én a Budapest Parkban, erről már le is vették Curtis nevét, csak Majka lép fel rajta, ahogy a korábban bejelentett koncertek mindegyikén.

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Pingback: Curtis visszaesett, ezért Majka elengedte a kezét, külön folytatják a zenélést – Off Media

  2. Pingback: Curtis: Nem estem vissza! – Off Media

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés