Kövess minket

Hiphop

Manuel elpoénkodott Marics Peti lábtörésén, majd rögtön kificamította a sajátját

Megosztva

Manuel nagykoncert volt tegnap este a Budapest Parkban, de lehet most egy ideig nem fog tudni fellépni az emberünk, és nem azért, mert túlságosan lefáradt az éneklésben.

A koncerten több vendég is tiszteletét tette, ott volt például Ekhoe, mint felvezetés, de Bruno x Spacc is beugrott a „Visz a vérem” című kollabnál. Itt Manuel egy ponton elkezdett viccelődni azon, mintha kiment volna a bokája, utalva Marics Peti nyári malőrjére, mikor pont a Budapest Parkban törte el a lábát. Marics észre is vette a cukkolást és mutatta az ujjával, hogy nagy kópé vagy te Manuel.

Pár dallal később aztán valahogy mégis sikerült bevonzani azt a bizonyos lábficamot, hisz Manuel a T. Danny-vel közös „Szeretsz-e” című dal előadása közben rosszul lépett és a földre került. T. Danny hirtelen nem is tudta, hogy miként reagáljon, folytassa a számot, vagy segítsen, de végül aztán a lágy simogatás mellett döntött.

Manuel Insta Story-jaiból úgy tűnik a simi nem volt gyógyító hatású, hisz először arról posztolt, hogy offolnia kell a nyaralását, mivel az orvosok 6-8 hét pihenőt írtak neki elő. „Nincs gáz, megleszek” – nyugtatott azért meg mindenkit, és hozzátette, hogy egy magánklinikán másodvéleményt fog kérni, hátha ők bíztatóbbat mondanak.

Pár órával később pedig bejelentette, hogy le kell mondani a szegedi koncertjét, mert egyelőre nem tud lábra állni. A következő bulik sorsáról a második orvosi vélemény beérkezése után döntenek.

Jobbulást!

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés