Kövess minket

Aztaa

Már csak a Michael Bay-féle robbanások hiányoznak a szökött rab üldözéséről közzétett rendőrségi videóból

Van itt minden, dupla túszejtés, rosszul elsült kocsirablási próbálkozás és egy fél falunyi rendőr.

Megosztva

Forrás: Police.hu

Jutalmat kaptak azok a rendőrök, akiknek segítségvel sikerült elfogni az előző hét pénteken megszökött fegyveres rabot. A bűnözőt 35 percen belül elkapták.

Mint korábban írtuk, a 35 éves Sz. Károly a Fővárosi Törvényszék Budapest V., Markó utcai épületéből szökött meg az ítélethirdetése után. Megütötte a biztonsági felügyelőt, akinek elvette fegyverét. A lábbilincsben lévő fegyveres magával hurcolta a törvényszék biztonsági szolgálatának egy munkatársát, akit az épületből kilépve elengedett. Ezután a Stollár Béla és Bihari János utca kereszteződésénél megállított egy autót, amelynek vezetőjét fegyverrel kényszerítette arra, hogy menekülésében segítse. Ezután indult meg a hajsza a fegyveres menekülő elfogására. A férfi a túszával együtt menekült, de a Nyírpalota úton a rendőri zárás eredményeként feltorlódott forgalom miatt az autó megállt. Sz. Károly kiszállt és megkísérelt megszerezni egy másik gépkocsit, de a sofőr nem hagyta magát és dulakodni kezdtek. A rendőrök a kereszteződésben érték utol a fegyverest. Felszólításra, majd figyelmeztető lövésekre sem állt meg, tehát a rendőrök több célzott lövést adtak le rá. Sz. Károlyt több lövés találta el, kórházba vitték, vasárnap tért magához az altatásból. 

A rendőrség egy parán akciódús videót is közzétett az esetről.

[vembed youtube=”rBT1E6hNJsY” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés