Kövess minket

Aztaa

Már megint Steph Curry mezéből adták el a legtöbbet az NBA alapszakasza alatt

Három éve tart az egyeduralma.

Megosztva

Forrás:

Bár április közepén véget ért az NBA alapszakasza – jelenleg a rájátszás második körében zajlanak a küzdelmek – érdemes mégis kicsit visszatekintenünk, melyik játékos meze volt a legkapósabb világszerte a szurkolók körében. A hivatalos eladási adatok szerint idén is – csak úgy, mint az elmúlt két évben -, Steph Curry nevével ellátott “trikók” voltak a legnépszerűbbek a piacon, megelőzve mindenki mást a mezőnyben. Második helyen a továbbra is csúcsformában játszó clevelandi LeBron James áll, míg Curry csapattársa, Kevin Durrant hozta a harmadik helyet. Tavaly ugyanez a sorrend volt a dobogón, annyi különbséggel csupán, hogy már nem a Nike, hanem az Adidas az NBA hivatalos beszállítója. A legnagyobb ugrást a Milwaukee Bucks – amúgy is kiváló rugókkal megáldott – görög félistene, Giannis Antetokounmpo hajtotta végre; a kilencedik helyről egészen a negyedikig jutott. Nem ő azonban az egyetlen európai játékos a listán, hiszen az idén állandó sérülésekkel bajlódó, lett származású Kristaps Porzingis is befért a legkeresettebb tíz név közé. Egészen pontosan a hetedik helyen végzett, úgy, hogy mindössze 48 mérkőzésen lépett pályára a 82-ből. Egy játékos népszerűségét azonban nem csak a pályán nyújtott teljesítménye határozza meg, így kerülhetett fel első alkalommal a legtöbb mezt eladott spílerek közé Lonzo Ball és Ben Simmons is.

Forrás: NBA Twitter

A legnépszerűbb csapatok között, ha lehet még kevesebb meglepetés van. A 2017-2018-as szezonban a Golden State Warriors egyenruhája volt a legkelendőbb, közvetlenül a Cleveland Cavaliersé előtt, míg a harmadik legtöbbet a Philadelphia 76ers mezeiből adták el. Őket két tradicionális nagycsapat, a Los Angeles Lakers, illetve a Boston Celtics követi.

Forrás: NBA Twitter

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.