Kövess minket

Hiphop

Már megjelenési dátuma is van Diddy visszatérő lemezének

Megosztva

Diddy ismét a rap porondon. A mostanában inkább egyéb bizniszeivel foglalkozó zenész előző héten utalt rá, hogy hat év után új anyagon dolgozik, most pedig az is kiderült, hogy a lemez előrehaladottabb stádiumban van, mint gondolnánk.

A rap mogul utoljára 2015-ben jelentetett meg projektet, az MMM (Money Making Mitch) című mixtape-et, amin többek közt Big Sean, French Montana, Future, Lil’ Kim, Travis Scott, Ty Dolla Sign, és Wiz Khalifa is vendégszerepeltek. Ha szigorúan a nagylemezeit nézzük, akkor még nagyobb a távolság, Diddy utolsó stúdióalbuma ugyanis a 2006-os Press Play volt.

Az új projekt Diddy új Insta posztja szerint egy „Off The Grid” című sorozat első része lesz, és szeptember 24-én jelenik majd meg. „Üdv a Love érában” – írta a poszthoz a rapper, utalva az új nevére. A kommentek közt Joey Bada$$, és a producer, London on da Track is gratuláltak, és Diddy gyanúsan nemrég a The Weeknd-del is közös képet posztolt, de ezek egyelőre csak találgatások, hogy kik szerepelhetnek majd a projekten, hisz a dallista még nem ismert.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés