Kövess minket

Aztaa

Márciusban jelenik meg Logic első regénye, a ‘Supermarket’

Közben egy film forgatókönyvén is dolgozik.

Megosztva

Forrás:

El sem tudjátok képzelni, mennyire izgatott vagyok – írta Logic abban az Insta bejegyzésében, amelyben tudatta a nagyvilággal, hogy befejezte első regényét, a Supermarket-et. A 28 éves rapper nagyjából másfél éve dolgozik a könyvön, és bár többször beszélt róla ez idő alatt, érdemben mégsem árult el semmi lényegeset az irománnyal kapcsolatban. Így egyelőre az sem teljesen tiszta, hogy kisregényről van szó, vagy „normál” hosszúságú regényről, mint ahogy a cselekményt is jótékony homály fedi. A címét is csak az imént említett, eufórikus hangvételű posztból tudhattuk meg, a hivatalos megjelenési dátummal (március 26.) együtt.

[instagram]BsduboInII0[/instagram]
„Köszönöm, hogy velem tartottatok ezen az úton. Alig várom, hogy megismerjétek az általam alkotott világot, azt, ami itt él bennem. Légyszi vegyetek egy példányt belőle! Sőt, vegyetek rögtön hármat, hogy a haveroknak is adhassatok belőle. Bassza meg a közösségi média! Tegyétek le  a telóitokat egy kicsit, és olvassatok inkább. A zenében is hasítunk, de most húzzuk be az irodalomba a népeket, hadd lássák mi is a lényeg valójában”

Logic művészete tehát szintet lépett, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy most aztán megpihenne egy kicsit. A zenélés, illetve a könyv mellett egy JJ Abrams film készítésében szereplőként és (társ)forgatókönyvíróként is részt vállal.

[instagram]Brl6lCIHMZn[/instagram]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés