Kövess minket

Hiphop

Mario Judah megelégelte, hogy Playboi Carti ismét nem adta ki a Whole Lotta Redet, ezért ledobott ő egy saját Carti dalt

Nem csak blöffölt.

Megosztva

Forrás:

Playboi Carti hosszú ideje játszadozik a fanok idegrendszerével: a rapper várva várt albumának, nevezetesen a Whole Lotta Rednek a megjelenése közel másfél éve a levegőben lóg, és hiába kapunk olykor-olykor jeleket arról, hogy az anyag tényleg megjelenhet, végül csak nem kerül ki az éterbe semmi az évek alatt punk vámpírrá transzformálódott előadótól. 

Carti, akiről korábban itt írtunk részletesen, hol felbukkan, hogy promózza kicsit a projektet és elárassza a Twittert és az Instagramot posztjaival, vagy épp ledobjon egy új kislemezt, hol pedig eltűnik, ismételten reménytelenségbe taszítva hallgatóságát. Azt az amúgy kitartó rajongói bázist, melynek egy része már-már feladta a reményt, és letett arról, hogy bármit is halljon egykori kedvencétől. Szó sincs róla, amikor a fia nevét sikeresen elíró artist az elmúlt hónap végén sokadjára bukkant fel főnixként a közösségi média egén, azért elég nagy hype tudott kerekedni, ezzel együtt mégis észrevehető, hogy mennyire felerősödött a Cartit – lassan jogosan – kritizáló tömeg hangja. 

Közéjük tartozik a Cartihoz hasonlóan atlantai Mario Judah, a 2020-as év utolsó hónapjainak virális szenzációja, a vörös hajú, zömök mémrapper is, aki Die Very Tough című zenéjével robbant be a közelmúltban. Köszönhette ezt vibrátó stílusú éneklési technikájának és az elvitathatatlanul megkapó hangjának, mely a kirívó külső és formabontó viselkedés mellett szintén hozzájárult ahhoz, hogy az 1999-es születésű Mario maradandó és emlékezetes jelenség tudjon lenni, és képes legyen a pillanat uralására a virtuális térben, ahol ez a feladat napról napra nehezebbé válik.

[vembed youtube=”4IXOM4Q2Apc” ] A Young Thug és Migos dalok mellett a Pantera és a Five Finger Death Punch zenékből egyaránt inspirálódó, rock zenészként is jellemzett Judah ügyesen ötvözte a trapes, maga által készített alapokat (fun fact: az előadó a keverési munkáiért is felel) a kicsit bizarr hatást keltő, valahol mégis fülbemászó vokáljaival, és elérte, hogy tényleg sokan odafigyeljenek rá. Még Lil Uzi is az egyik új kedvencének hívta egy rá utaló tweetben.

Platformja és közössége csak nőtt, ezt kihasználva pedig be is állt egy nemes ügy mellé: eltökélte, hogy ráveszi a második stúdióalbumának megjelenését – elméletileg kiadói okokból is – húzó-halasztó Playboi Cartit arra, hogy végre kiadja a Whole Lotta Redet.

Hogy mindezt mivel érte volna el? Hát egy kis zsarolással. 

„Kirakom. Megjelentetem a Whole Lotta Redet, ha te nem teszed meg.” – érkezett a fenyegetés Judah részéről még november 30-án. Aztán teltek a napok, és végül december 6-a lett, amikor is egyre inkább szorult a hurok: Carti vagy droppolja az unalomig tologatott lemezt, vagy piros hajú kollégája tényleg közbelép. 

[instagram]CIOAl8cDo62[/instagram]

„December 6-a van, és még mindig nem adtad ki, szánalmas.” – folytatta a rantet Judah Twitteren. „Ez tudod mit jelent tesó. Újra és újra figyelmeztettelek, és így is cserben hagysz minket, szánalmas. Adok még egy kis türelmi időt. Hatig van lehetőséged, hogy kitedd, ha nem, pontosan egy perccel később megteszem én.” 

[twitter]https://twitter.com/mariojudah_/status/1335700555428212736[/twitter]

A forgatókönyv pedig innen már kitalálható, mégis meglepően bravúros: Carti nem droppolt, Judah viszont igen.

Befutott a „Bih Yah” című dal Mario saját Whole Lotta Redjéről, ami egy remek Carti-parafrázis, annak minden megegyező stílusjegyével, legyen szó a felpitchelt bébi vokálokról, a pattogó, pittyogó beatről, vagy az elmésnek semmiképp sem nevezhető, repetitív dalszövegről. 

[vembed youtube=”E5DCW-7-hCQ” ]

Felmerül a kérdés, hogy mégis miként értékelhető Judah rögvest milliós megtekintéseket generáló húzása. Ravaszdi trollkodás? A clout okos kihasználása és a saját presztízs tovább növelése? Romboló hatású stíluslopás, vagy csak remekül időzített és jókor ledobott poénbomba? A válaszok igencsak megoszlanak erről.

Míg sokan jót nevettek, és rögvest rászerkesztették a pufók énekes-rappert Carti eddigi projektjeinek borítóira, voltak, akik felhozták, hogy a tett mégiscsak illetlen a másikkal szemben. Utóbbi álláspontot képviselte többek közt Father is, aki annak az atlantai központú Awful Recordsnak volt az egykori alapítója, melynek Playboi Carti is tagja volt anno. Father a fogyasztókat kritizálva felvetette, hogy noha a Bih Yah vicces volt, mégis egy abszolút tiszteletlen stuntként érdemes nézni rá, majd kiemelte, hogy ha egy előadó tökéletesíteni szeretné a munkáját, akkor meg kell neki adni az időt erre, jelentsen ez akármennyi évet vagy hónapot.

[twitter]https://twitter.com/father/status/1335845619500544000[/twitter]
[twitter]https://twitter.com/father/status/1335847294248345601[/twitter]

Egy dolog biztos: Judah újfent bizonyítani tudta sokoldalú tehetségét, vagy legalábbis azt, hogy szépen újra tudja alkotni Carti stílusát és egyelőre elbír a feljebb említett pillanat uralásának terhével.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés