Kövess minket

Hiphop

Még az év vége előtt új szólólemezzel jelentkezik A$AP Rocky

Nincs leállás.

Megosztva

Forrás:

Nagy hónap volt az A$AP Mob rajongók számára az augusztus. Kezdetnek ott volt A$AP Twelvyy bemutatkozó lemeze, majd A$AP Ferg rá két hétre dobta ki a Still Striving mixtape-jét, előző pénteken pedig a kollektíva Cozy Tapes Vol 2: Too Cozy projektje jelent meg, teletömve vendégelőadókkal.

A csapat AWGEST-nek nevezte el a produktív időszakot, mely most lehet véget ér, de a munka igazából nem áll le, hisz A$AP Rocky már be is jelentette legújabb szólólemezét. A harlemi rapper a Complexnek adott interjújában főleg a Mob dolgairól beszélt, de mikor a harmadik szólólemezére terelődött a szó, nem kertelt, megmondta, hogy jön, és jön! Ráadásul még az év vége előtt megjelenik. 

Egyelőre több infót nem árult el a projektről, de a legutóbbi At. Long. Last. ASAP című kiadványát úgy jellemezte, hogy megelőzte a korát, és lehet a megjelenéskor furcsának tűnt az irány, de a jövőben ez lesz a normális. Szerinte „hullámokat” kell generálni, de azokat később el is kell hagyni. Ezek alapján az egyelőre név nélküli kiadvány is előremutató lesz.

Addig is itt egy friss D.R.A.M videó, melyben Rocky is nagyot megy.

[vembed youtube=”hEcPNrqsXfg” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés