Kövess minket

Hiphop

Meghalt Brother Marquis a 2 Live Crew rappere

Megosztva

57 éves korában elhunyt Brother Marquis, a 2 Live Crew hip-hop csapat tagja. A 2 Live Crew menedzsere június 3-án, hétfőn erősítette meg Brother Marquis halálát a TMZ-nek. Úgy tűnik, halálának oka természetes okokra vezethető vissza, de részleteket nem közöltek.

Marquis tinédzserkorában kezdett el rappelni, majd a ’80-as években csatlakozotott a 2 Live Crew-hoz, amiben Mr. Mixx, Fresh Kid Ice, és Uncle Luke (akkoriban Luke Skyywalker) voltak a tagok.

A Miamiból származó 2 Live Crew akkor került a szélesebb észak-amerikai publikum látószögébe, amikor harmadik albumukat, az 1989-es „As Nasty as They Wanna Be„-t egy amerikai kerületi bíró jogilag obszcénnek nyilvánította. Ennek következtében több államban ideiglenesen nem árusíthatták az albumot, és volt, hogy a bandát le is tartóztatták, mikor élőben előadták a túl szexuálisnak titulált dalaikat. Végül az amerikai fellebbviteli bíróság megváltoztatta az ítéletet. A 2 Live Crew következő, negyedik albuma, az 1990-es „Banned in the U.S.A.” volt az első olyan kiadvány, amely a RIAA szabvány szerinti „Parental Advisory” azaz „Csak Szülői Felügyelettel” ellátott figyelmeztető matricát viselte.

Bár a 2 Live Crew népszerűsége ezek után csökkent, Brother Marquis aktív maradt, és továbbra is hatással volt a hip-hopra. 1993-ban Ice-T „99 Problems” című dalán szerepelt, és ő alkotta meg a „I got 99 problems, but a bitch ain’t one” kifejezést, amelyet később JAY-Z 2004-es slágerében használt fel.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés