Aztaa
Megint lezuhant a kövekre egy férfi a Pontoon közelében, nyomoz a rendőrség
Súlyos baleset történt szombat éjjel a budapesti Pontoon szórakozóhely közelében, egy 40 év körüli férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életveszélyes állapotban szállították kórházba. A történtek miatt a rendőrség nyomozást indított.
A Telex beszámolója szerint szombat este két vendég szóváltásba keveredett, majd összeverekedett a Duna-parti szórakozóhely környékén. Az egyik férfi elővett egy gázspray-t és lefújta a másikat, mire az illető ennek következtében részlegesen elveszíthette a látását és az egyensúlyát, majd a Duna medrébe zuhant.
Az Országos Mentőszolgálat a lap megkeresésére azt közölte, hogy a helyszínről egy 40 év körüli férfit súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban szállítottak kórházba, miután a helyszínen ellátták. Meg nem erősített információk szerint a férfi a kórházban később meghalt.
A rendőrség az eset körülményeinek teljes körű tisztázása érdekében csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást. A nyomozók tanúkat hallgattak meg, valamint intézkedtek a környék kamerafelvételeinek lefoglalásáról. A folyamatban lévő nyomozás érdekeire hivatkozva a BRFK további részleteket nem közölt.
A Pontoon kiemelte egy nyilatkoztatban, hogy nem náluk, csak a közelükben, közterületen történt az eset.
A Duna-part ezen szakaszán korábban is történt már hasonló, eséssel végződő baleset. 2019-ben egy férfi zuhant a szórakozóhely közelében található sziklákra. 2025-ben pedig egy másik férfi zuhant le a rakpartra, miután a kordonnak dőlt. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem tudták megmenteni.