Kövess minket

Hiphop

Mégis mi az a lila ital, amit minden második trap klipben ott szürcsölgetnek?

Minden, amit a leanről tudni akartál.

Megosztva

Forrás:

Van egy jelenet a “Csak szexre kellesz” című romantikus vígjátékban, amiben egy idegtől megtépázott Ashton Kutcherrel a kórház előtt közlik, hogy apja túladagolta a köptetőt. “Mivan?” – kérdez vissza Ashton, fáradtan és zavarodottan. “A Purple dranket. Köptető és 7up összekeverve, Lil Wayne-től tanulta” – válaszolja Ashtonnak apja meglepően fiatal barátnője. Ashton karaktere mellett a 2010-ben bemutatott film közönsége is akkor hallhatott először erről a fura kombinációról, pedig a történet sokkal régebbről indul, mint Lil Wayne karrierje.

A purple drank aka sizzurp aka dirty Sprite aka lean megszületése az 1960-as évekre datálható, mikor a houstoni blues zenészek Robitussint kevertek össze sörrel, majd később macifröccsel. Az ital kifejezetten ehhez a városhoz köthető, a korai években egyértelműen helyi különlegességről lehetett beszélni. A ‘80-as évek végén, ‘90-es évek elején a hip hop világ is felfedezte magának a kotyvalékot, igaz ők már egy módosított formulát használtak: kodeines, prometazinos köhögés csillapító plusz cukros, citromos üdítő (Sprite, 7up), ha pedig így sem volt elég édes, akkor keménycukorkákat dobáltak bele. A mixet fehér hungarocell pohárban tálalták. Ez gyakorlatilag máig a purple drank receptje, de még mielőtt továbbmennénk a zenei történelmében, vizsgáljuk meg közelebbről a fő összetevőt, a szirupot magát.

[vembed youtube=”lOWKGXpl9E0″ ]Azok a köhögés csillapítók, amiket a purple drankhez használnak kodeint és prometazint tartalmaznak, Amerikában csak receptre lehet kapni, míg Európában egyáltalán nem forgalmazható. A kodein az opiátok családjába tartozik és nyugtató hatása van, lelassít bizonyos testi funkciókat, amik között a légzés is ott van, ezért igen veszélyes lehet nagyobb mennyiségben. A prometazin egy antihisztamin, amit allergiás reakciók ellen, valamint émelygés ellen használnak, de nagyobb mennyiségben szintén nyugtató hatással rendelkezik. Az előbb említett veszélyesség sima betegségenyhítésnél sose fog kijönni, mivel ezek a szirupok csak nagyobb dózisban kockázatosak, mint például a purple drank esetében, ahol akár huszonötszörös adagot is beleönthetnek egy pohárba. Hatásra egy lazább füves cigihez szokták hasonlítani, de gyengesége miatt az italra rászokott rapperek egész nap szürcsölgetik. És igen, a drank addiktív. Lil Wayne egy 2013-as kórházba szállítása után például azt mondta, hogy az elvonási tünetek közé tartozó hasfájása miatt nem tudja olyan könnyen letenni, hiába tudja, hogy káros. Na de elég a kémiából, vissza a történelemhez.

A drank a tetőpontját a 2000-es évek legelején érte el, mikor a déli rap volt a legmenőbb stílus a hip hopon belül. Houston egyik nagy újítója, DJ Screw is sokat tett a popularizálásáért, a kodein hatására rájátszó, belassított rap számaival, amik később a chopped and screwed nevet kapták. Screw 2000. november 16-án, 29 évesen halt meg, a halottkém jelentése szerint köptető túladagolásban. Ez viszont közel sem vetette vissza az ital előretörését a mainstreamben, mivel pont ebben az évben debütált a Three 6 Mafia “Sippin On Some Syrup” című slágere, mely azokhoz is eljutotta a lila ital fogalmát, akik korábban még csak Houston határánál sem jártak.

[vembed youtube=”adX3sIL1gVI” ]A megnövekedett érdeklődés viszont egyáltalán nem tetszett a hatóságoknak, akik félve, hogy az elszigetelt szubkultúra drogja továbbterjed, elkezdtek komolyan fellépni a köptetőt árusító arcok ellen. Egy 2004-es kutatás kimutatta, hogy a Texasban élő középiskolások 8%-a bevallottan ivott már a lila italból. Erre a statisztikára csak rásegített, hogy később az amerikai vállalatok is felismerték az “utcai brandben” a lehetőséget, és elkezdtek lassító italnak titulált cukros italokat gyártani, olyan nevekkel, mint a Purple Stuff, vagy a Sippin Syrup. Ezeknek semmi köze nem volt az eredetihez a színén és a cukros ízén kívül, de jogosan vet fel etikai kérdéseket, körülbelül úgy, mint az anno igen népszerű cigaretta formájú rágó.

Innentől kezdve pedig a hip hop világába végleg bebetonozta magát a sizzurp, ami először a 2000-es évek közepén lévő Screw reneszánsszal, majd a trap zenék térhódításával kapott újra és újra erőre. Manapság már nincs olyan rap / trap előadó, aki ne utalt volna legalább egyszer az italra, legyen szó olyan nagy nevekről, mint Drake, vagy olyan kevésbé ismert fehér tinikről, mint Yung Lean. A szürcsölgetés tehát egyelőre megy tovább, amíg csak kapnak levegőt.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés