Kövess minket

Aztaa

Megjelenési dátumot és előzetest kapott az Eufória második évada

Megosztva

Sok ideje lehetett tudni, hogy az HBO sikersorozata, az Eufória egy első szezon és két különkiadás után hamarosan új részekkel tér vissza a képernyőkre.

A minap még egy lépéssel közelebb kerültünk a második évad eljöveteléhez és végre konkrétumokkal is gazdagodhattunk. Az HBO közzétette a hivatalos előzetest (melyben Frank Sinatra kiváló slágere, a Call Me Irresponsible szól), emellett pedig a megjelenési dátumot is felfedte: mint kiderült,

az Eufória új részei január 9-én debütálnak a szolgáltatónál.

Az igazán mozgalmas trailerben a sorozat majdnem összes kulcsfigurája feltűnik: főszereplőnk, Rue (Zendaya) egy párnával táncol, és úgy látszik, hogy valóban visszaesett, húga meg is kérdezi tőle, hogy be van-e állva. Látjuk Jules-t (Hunter Schafer), Nate-et, Maddy-t, Fezt, Katet és Cassie-t is, rajtuk kívül pedig Nate hátborzongató aurájú apja és Dominic Fike énekes-dalszerző is bevillan.

A képekért mint korábban, úgy most is a magyar operatőr, Rév Marcell felel. Azt nem tudni, hogy az aktuális évadban hány részt fényképezett ő, az első szezonban négy epizódot jegyzett a 36 éves alkotó.

Az OFF Média két éve csípte el a filmest Budapesten, a vele készült 2019-es interjúnk itt olvasható – hangolódásképp a január 9-ei startra.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés