Kövess minket

Hiphop

Megjelent Xiaoling majdnem self made lemeze, a „The Real LP”

Megosztva

Hosszas várakozás után tegnap megjelent Xiaoling első „igazi” nagylemeze, a The Real LP című húszszámos motyó. Azt már megszokhattuk, hogy Xia viszonylag gyakran, néhány hónapos szórással hoz új klipeket, viszont a debütáló, két évvel ezelőtt kidobott Érzem, hogy élek EP-je után ez a leginkább összeszedett, legnagyobb léptékű projektje.

Az album túlnyomórészt klasszik, bólogatós boombap beatekkel van tele, na meg jónéhány közreműködővel, akik között egyaránt vannak – úgymond – elsővonalas hazai előadók, illetve – egyelőre – kevésbé ismert arcok. Feltűnik például Tkyd, Deego, Fiatal Veterán, vagy a mostanában egyre aktívabb magyar dealer drilles forma, Inco is.

És, hogy miért self made lemezről van szó? Nos, a beateken kívül, azok LelesziBeats, P’daBoomHead, Yika Alej, valamint RG Trap munkái, mindent maga hozott tető alá; a stúdiómunkálatoktól kezdve egészen a borító megalkotásáig. Xia egyébként saját elmondása szerint roppant büszke a cumóra, továbbá nagyon reméli, hogy a hallgatók is értékelni fogják a mai – szerinte – gyenge felhozatal mellett.

A The Real LP megtalálható a legnagyobb streaming felületek kínálatában, de akár ingyen is hozzáférhető a Svájcban élő rapper YouTube csatornáján az eddigi összes klipjével egyetemben. Ezek közül a legutóbbit csekkolhatjátok alább, az Inco-val felvett GANG-et, amely szintén ott figyel az új albumon.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés