Kövess minket

Sport

Messi vádlott maradt az adócsalási ügyben

Mégsem szüntette meg Lionel Messi ellen az eljárását a spanyol ügyészség, így az FC Barcelona argentin futballistájának továbbra is vádlottként kell megjelennie a bíróságon adócsalási ügyében. 

Megosztva

 telegraph.co.uk
Fotó: telegraph.co.uk

A négyszeres aranylabdás támadót édesapjával, egyben menedzserével együtt azzal vádolják, hogy 2007 és 2009 között 4,1 millió eurót nem fizetett be a spanyol államkasszába.

Kedden még úgy tűnt, hogy ugyan az adócsaláshoz vezető szerződéseket Lionel Messi írta alá, az ügyészség megítélése szerint azonban ezt apja tanácsára tette, és ő maga mit sem tudott a bűncselekményről, éppen ezért indítványozták, hogy szüntessék meg a futballistával szemben az eljárást. Ennek ellenére csütörtökön a spanyol ügyészség bejelentette, olyan dokumentumok jutottak birtokukba, amelyek ezt nem teszi lehetővé.

A négyszeres aranylabdás, vb-ezüstérmes Messi és apja ellen több mint két éve indították meg hivatalosan a nyomozást adócsalás ügyében. A játékos végig tagadta, hogy törvénysértést követett volna el. A vád szerint Messiék a futballista személyéhez kötődő jogok értékesítéséből befolyó összegek után nem adóztak, mivel azokat Spanyolországon kívül – Uruguayban, Belizében, Svájcban és Nagy-Britanniában – bejegyzett cégek kezelték.

Jorge Horacio Messi azóta ötmillió eurót már befizetett adóhátralék címén.

(MTI nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés