Kövess minket

Hiphop

Method Man szerint Eminem érzékenysége vezetett a Snoop Dogg beefhez

Megosztva

Forrás:

Az Eminem és Snoop Dogg beef egy hónapos távlatából talán kicsit tisztábban látjuk a képet, és könnyebb elemezni a történteket, a Wu Tang Clan tag Method Man is ezt tette nemrég egy interjú során.

Method a Math Hoffa által vezetett My Expert Opinion podcast vendégeként fejtette ki a véleményét, pontosabban elemezte igen részletesen a publikum szeme előtt kibontakozó Em-Snoop ellentétet, mely szerencsére január közepén egy színfalak mögött zajló béküléssel zárult.

Aki kimaradt volna, az egész azzal indult, hogy Snoop a The Breakfast Club vendégeként tavaly nyáron arról beszélt, hogy számára Eminem nincs ott a top 10 valaha élt legjobb rapper között, és azt is megemlítette, hogy Dr. Dre nélkül sehol sem lenne Em. Gondolatmenetét azzal zárta, hogy Eminem zenéje nélkül simán tudna élni, neki az aranykor rapperei a legfontosabbak. Eminemet állítása szerint váratlanul érte az utóbbi kijelentés, egyben a hangnemet is kikérte magának, meglepődve konstatálta, hogy egyik barátja mond róla ilyeneket egy interjúban. Ezután született a „Zeus” című dal, mely a detroiti MC decemberben megjelent deluxe lemezére került fel, ebben Snoopnak is beszól. Snoop annyit szúrt vissza, hogy addig jó, amíg Eminem puhány soraira nem válaszol. Ezen a ponton már nem csak a fanok, de a kollégák is egy beef kialakulását érezték a levegőben, Royce Da 5’9″, N.O.R.E., Daz Dillinger, és Joe Budden is arról beszélgettek, hogy lenne-e egyáltalán értelme a két rappernek nyilvánosan keménykedni, ahelyett, hogy megbeszélik a dolgokat a színfalak mögött. Végül valami ilyesmi történhetett, mivel Snoop arról írt egy Instagram kommentben, hogy minden oké közte és Em között.

Method Man elmondása szerint itt arról van szó, hogy habár Snoop Dogg véleménye teljesen valid, elvégre ő is szokott olyanokat mondani a rapper barátainak, hogy „szar a zenéd, nem hallgatom„, de ezt csak zárt ajtók mögött teszi meg, míg Snoop mindenki füle hallatára tette, egy interjúban.

„Szerintem Eminemnek ezt úgy kellett volna vennie, hogy csak srácok egymás közt beszélgetnek. (…) Ő is biztos hallott már korábban borzalmas Snoop verzét, de ő olyan arc, hogy csak privátban közölné vele. Eközben Snoop teljesen más ember, ő már nem csak egy rapper, ő egy celeb, egy mogul. Ő már mindent a nyilvánosság előtt beszél ki. Egyszer azt mondtam róla, persze nem teljesen komolyan, hogy ő a legrosszabb rapper/színész a világon, mikor következőleg találkoztunk, még csak fel se hozta, kedvesen üdvözölt engem, mivel ő leszarja ezt, a lényeg, hogy megkapja a fizetését” – mondta Wu rapper, majd azt is hozzátette, hogy Eminem amúgy is mindig magára veszi a kritikát.

„Tudjuk a szövegeiből, hogy Eminem elég érzékeny, ha valaki beszól neki, akkor képes annyira lezúzni az illetőt, hogy a karrierjét is eltemeti akár. De a szcéna imádja ezt, mert ez a hiphop kultúra lényege” – magyarázta Method, aki azt is kiemelte, hogy Shady fanjai teljesen vakon imádják kedvencüket, képesek a legborzalmasabb sorokat is körberajongani, csak azért, mert Eminem szájából hangzik el. Alább a beszélgetés.

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Meglepetés kollab dalra állt össze Eminem és Snoop Dogg – Off Media

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés