Kövess minket

Bulvár

MGK ezüstkanállal a szájában született seggfejnek nevezte Yungbludot

Megosztva

MGK beszólt Yungbludnak egy kommentben. A korábban jó barátságot ápoló zenészek kapcsolata már egy ideje megromlott, most azonban MGK új szintre emelte a beefet.

A konfliktus akkor kezdett újra fellángolni, amikor Yungblud egy Instagram-videóban arról beszélt, hogy a koncertjegyek ára mára sok rajongó számára megfizethetetlenné vált, emiatt pedig rengeteg előadó kénytelen turnékat lemondani. Az énekes a saját fesztiválját, a Bludfestet hozta fel pozitív példaként, amely szerinte próbál elérhető árakkal működni.

MGK azonban másként látja a helyzetet. A rapperből lett rocker a videó alatti kommentszekcióban azt állította, hogy Yungblud azért mondtha le a turnét, mert nem fogytak jól a jegyek, majd a lemondást mentális egészségi problémákkal próbálta magyarázni. Hozzátette, hogy „fogja be a pofáját”, mivel ha tényleg ki lett volna, nem fotózták le volna a Nobuban másnap, végül pedig „ezüstkanállal a szájában született, prédikáló seggfejnek” titulálta. A komment később eltűnt, de az internet nem felejt.

A háttérben egy régebbi sértettség húzódhat. A két zenész még 2019-ben dolgozott együtt az „I Think I’m OKAY” című dalon, és hosszú ideig közeli barátoknak számítottak. A kapcsolatuk azonban megromlott, miután Yungblud 2024-ben szerepelt az Osbourne család podcastjében, ahol Sharon és Kelly Osbourne kritizálták MGK-t. Yungblud nem igazán védte meg barátját, ami MGK szerint komoly árulásnak számított.

MGK nemrég egy podcastinterjúban már utalt arra, hogy egy „hamis barát” nagy csalódást okozott neki. Akkor arról beszélt, hogy számára a lojalitás mindennél fontosabb, és nagyon fájt neki, hogy valaki nyilvánosan nem állt ki mellette. A rajongók gyorsan összekötötték ezt Yungbluddal, különösen azután, hogy MGK új dalában, a „Fix Ur Face”-ben is több olyan sor hangzik el, amelyet sokan az angol énekesnek szóló dissnek tartanak.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook