Kövess minket

Bulvár

MGK tüskéket rakatott Megan Fox jeggyűrűjébe, hogy fájdalmat okozzon neki, ha le akarja venni

Megosztva

Machine Gun Kelly és Megan Fox továbbra is a celebvilág legvagánykodóbb párja, akik rendre lenyilatkozzák, hogy szerelmük egyszerre öröm és szenvedés, és ha kell szex közben kortyolgatják egymás vérét, vagy valami ilyesmi. Kicsit hasonlítanak azokra a gimis szerelmespárokra, akik kapucnis “My Chemical Romance” pulcsiban mászkálnak kézenfogva az aulában, és a srácról azt pletykálják, hogy smárolt a saját lánytestvérével egy fesztiválon, míg a lány önvagdosós fotókat tölt fel a közeli ismerősöknek Insta Storiesba.

Az edgy szerelem a lánykérésre is kiterjedt, hisz ELVILEG, miután MGK megkérte barátnője kezét, ittak egymás véréből, most pedig egy Vogue interjúból az is kiderült, hogy még a gyűrű sem úszta meg, hogy ne legyen az élet nehézségeit szimbolizáló tárgy. A jeggyűrű ugyanis, amellett, hogy két kőből áll, egy smaragd, mely a színésznő “születési köve”, és egy gyémánt, egy rejtett kínzóeszköz is, hisz MGK úgy terveztette meg Stephen Websterrrel, hogy fájdalmas legyen levenni.

“Tiszta kolumbiai smaragd van benne. Könnycsepp formára lett vágva, és az enyém után modellezték. A gyémánt pedig egyenesen Stephen-től jött. Az a koncepció, hogy a gyűrűt két részre lehet szedni, egy mágnes tartja egyben, ami egy kissé szétcsúszott szívet ad ki összerakva. A karika igazából tövisekből áll, így ha megpróbálja leszedni az fájdalmas…a szerelem szenvedés!” – mondta a divatlapnak MGK.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.