Kövess minket

Gasztro

Miért leszünk farkaséhesek, ha alkoholt iszunk? Megmondjuk!

Nem kellene éhesnek lennünk hajnalban, mégis képesek vagyunk beállni egy hosszú sorba a közeli hamburgerező előtt. Hogy miért? Itt a tudományos válasz a kérdésre.

Megosztva

„Minden út a kajáldához vezet!” – mondhatná az egyik félrészeg olvasónk. A szitu ismerős lehet a többségnek, ugyanis becsípve alig várjuk, hogy együnk egy hamburgert, meg egy pizzaszeletet…meg két gyrost. A jelenség nagyon érdekes, hiszen az alkoholnak pont nem ez lenne a hatása, tudniillik annyi kalória van benne, hogy simán telítve érezhetnénk magunkat. De, mint megannyi dolog az életben, ez sem úgy működik, mint ahogy azt elképzeljük.

Habár a kísérletek még annyira kezdeti stádiumban vannak, hogy egyelőre a londoni Francis Crick Institute kutatói csak egereken mutatták ki a szóban forgó kérdés eredményét, úgy néz ki, hogy a legjobb válasznak tűnik az ő megfejtésük: az éhség parancsát kapja az agyunk.

A kísérletben egyidőben teszteltek józan egereket és olyanokat is, akiket alkohollal itattak. Észrevették, hogy az ittas egerek többet esznek józan fajtársaiknál. A kutatók az Agrp agysejtre gyanakodtak, aztán néhány ittas egérnél blokkolták az említett neutront, majd felfedezték, hogy azonnal normálissá vált az ittas egerek étvágya.

Az Agrp, az agysejt egy olyan fajtája, amely az éhségérzetért felelős, az állatkísérletek pontosan ezt támasztják alá. Így, az alkohol vélhetően aktivizálja az Agrp-t, és ettől érezzük azt, hogy feltétlenül ennünk kell, pedig már bőven telítve vagyunk kalóriával.

[vembed youtube=”woDIZLexrdk” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés