Kövess minket

Hiphop

Minden, amit Pop Smoke második posztumusz albumáról tudni lehet

Megosztva

Pop Smoke tavalyi tragikus halála, majd a pár hónapra utána megjelenő posztumusz albumának gigászi sikere után hamarosan érkezik a rapper második nagylemeze. Keserű öröm ez, hisz hiába lett a “Shoot For The Stars Aim For The Moon” az elmúlt egy év egyik legnagyobb hiphop sikere, Smoke már nem élvezhette debütálásának gyümölcsét, ahogy a következő projektjének sem, melynek ráadásul a kreatív kidolgozására konkrétan semmi ráhatása nem volt. De közelítsük meg a helyzetet pozitívabb perspektívából, az örökösök nyilván azt szeretnék, ha Pop Smoke emléke nem lenne elfeledve, és ezzel egy platformon vannak a rajongókkal, akiknek az első lemez után jogosan igen magasan vannak az elvárásaik. Lássuk, hogy mit is tudunk az érkező folytatásról.

Cím és megjelenési dátum

Egy hete még úgy tűnt, hogy az új lemez szimplán a “Pop Smoke” címet kapja, de végül “Faith” név alatt jelenik meg, mely szócska amúgy a rapper bal szemöldöke fölé volt tetoválva. A pontos megjelenési dátum július 16, azaz most péntek, ezt az alábbi előzetesben leplezték le.

Lemezborító

Smoke volt menedzsere, Steven Victor a saját Insta oldalán posztolta a hivatalos borítót, mely egy fekete-fehér közeli a rapper arcáról. A fotó segítségével a címet sem kellett felírni a borítóra, hisz könnyen kivehető Smoke “Faith” tetoválása. Ezúttal nem volt botrány a választott képből, mint az első,  Virgil Abloh által készítetett borítóból, amit később le is cseréltek a rajongók felháborodása miatt.

Dallista és a projekt összerakásának folyamata

Az első posztumusz albumnak 50 Cent volt a vezető producere, de a folytatásra nem tér vissza. A lemezen található dalok egy része már ismert a hardcore fanok számára, hisz ilyen-olyan formában fellelhetőek a neten. A projekten 20 trekk lesz, és egy igen parádés vendéglista. Kanye West, Pusha-T, Rick Ross, The-Dream, 42 Dugg, 21 Savage, Bizzy Banks, Takeoff, Lil Tjay, Swae Lee, Future, Chris Brown, Quavo, Kodak Black, Pharrell, és Kid Cudi a majdnem teljes lista, de az egyik dalon Dua Lipa is énekel(?) majd, ő amúgy egy videót is megosztott a a napokban, ahogy Pop Smoke a “One Kiss” című dalára bulizgat egy autóban.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük