Kövess minket

Aztaa

Mini aszteroidával táncol a Föld

A Föld körül keringő, 40-100 méter átmérőjű aszteroidát fedeztek fel amerikai kutatók.

Megosztva

A NASA szakértői szerint a 2016 HO3 nevet viselő égitestet a Föld vonzásának ereje tartja a pályáján. Keringése során százszor olyan távol van a bolygótól, mint a Hold és sohasem közelíti meg jobban, mint a Föld-Hold távolság 38-szorosa.

A csillagászok szerint a 2016 HO3 évszázadokig a Föld kísérője marad.
„Elmondhatjuk, hogy ez a kis aszteroida és a Föld együtt táncol. Bár túl távol van ahhoz, hogy valódi holdnak tekintsük, a legjobb és legstabilabb példája egy kvázi-szatellitnek” – mondta Paul Chodas, a Földhöz közeli testeket megfigyelő NASA-központ (Center for NEO Studies) munkatársa.
Az aszteroidát április végén vették észre a Hawaii Egyetem Haleakala Nemzeti Parkban lévő Pan-Starrs 1 teleszkópja segítségével.
„Eddig egyetlen aszteroidát észleltek, amely hasonlóan követte tíz évig a Földet, de azóta az már elhagyta a szomszédságunkat. A 2016 HO3 sokkal erősebben kötődik a Földhöz” – fejtette ki a szakértő.
Éves pályájának felét az aszteroida közelebb tölti a Naphoz, mint a Föld, ilyenkor elhalad a bolygó előtt, a másik felében pedig jóval távolabb, a Föld „mögött” vonul.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés