Hiphop
Mohaman utolsó üzenete: Nem támogattatok pedig kértem, hogy legalább a cd-met vegyétek meg!
Szombat éjjel hunyt el szívelégtelenségben Meggyes Roland, azaz Mohaman, a Happy Gang alapító tagja.
![](https://offmedia.hu/wp-content/uploads/2021/02/moha-2017-03-06-09-58-29.jpg)
![Youtube](https://stupefied-mccarthy.195-231-75-31.plesk.page/wp-content/uploads/2021/02/moha-2017-03-06-10-20-03.jpg)
A ’90-es évek elején és derekán szárnyalt Mohamannal a Happy Gang formáció, amely ez idő alatt négy albumot adott ki és a legnépszerűbb zenekarnak is megválasztották őket.
A „Sokáig voltam távol” vagy a „Kérek egy kulcsot a szívedhez” című számok mindenki számára ismertek, azonban a csapat 1999-es feloszlása után Mohaman szólókarrierbe kezdett, így a 2000-es évek elején több önálló lemeze is megjelent. Ezt követően egy hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elől, később többször is beszélt arról, hogy drogproblémái voltak.
A visszatérés néhány éve kezdődött, amikor sajátos nyelven írt számait felkapta a hazai rap hallgatóság. Mohaman az X-Faktorban is szerencsét próbált, azonban a zsűri nem juttatta tovább a selejtezőből az előadót.
Halála előtt Mohaman, egy üzenetet is ki írt Facebook-on, melyet azóta töröltek. Egy olvasónk juttatta el hozzánk a képernyőfotót:
![](https://stupefied-mccarthy.195-231-75-31.plesk.page/wp-content/uploads/2021/02/moh-2017-03-06-10-23-03.jpg)
A napokban egy új trekk is készülőben volt, amit a Földalatti Mozgalom egyik tagja, Menfis készített volna Mohával. Menfis közösségi oldalán meg is osztotta Mohaman szövegét:
Menfis arról is beszélt nekünk, hogy Moha egy másik közös szám szövegét is átdobta neki, amely tényleg az utolsó volt:
[highlight]„a kárhozat letemet minden betűt a tengeren
a felek csak untatják a teret mint a tetem
a tettem utolér mindig lehet a végzetem
a reppet eladni kell mert tovább tart az elem
a szerep olyan játék lehet mint a keret
ha szeret az a lány ô megélheti velem
a jelem az égen világít sarkcsillag szelet
a terek összeérnek egyszer mint a kezek”[/highlight]
[vembed youtube=”vqJIRMnAKLQ” ]
[vembed youtube=”B4xS9xsjwEs” ]
![](https://offmedia.hu/wp-content/uploads/2021/04/Off-Media-Logo-200x87-1.png)